Bár a kormányzat már nem akarja, a PDSZ mégis kiderítené a tanárok munkaterhelését

2018. október 30. 15:30 2018. okt. 30. 15:30

Elállt a tanárok kérdőíves felméréstől az oktatási államtitkárság, erről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számolt be a sajtónak. Mint a Pécsi STOP megtudta, a PDSZ továbbra is szeretné felmérni a pedagógusok munkaterhelését, mert szerintük az sokkal nagyobb, mint amit még a régi közoktatási törvény szerint számoltak ki.

Kitáncolt a kormányzat a tanárok munkaterhelését és szabadidős szokásainak felmérését célzó kérdőívezés mögül - értesült a Népszava a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke a lapnak elmondta, miután a szakszervezet nyilvánosan is szót emelt és demonstrált az oktatási államtitkárság által erőltetett kérdőíves felmérés miatt, a kormányzat kihátrált az egészből.

Szakmai felmérésnek indult, kormányzati kémkedés lett volna

A felmérést először a PDSZ kezdeményezte, majd meglepetésükre az államtitkárság is rábólintott az ügyre, bár ahhoz ragaszkodott, hogy a felmérést készítőt ők nevezhessék meg. Ez lett a Századvég, ám még ebbe is belement a PDSZ, mert akkor még garanciákat kaptak arra, hogy minden munkafolyamatban részt vehetnek.

Aztán ez nem így lett, ráadásul a Századvég olyan módon végezte volna a felmérést, hogy abból a tanárokat be lehetett volna azonosítani. Emellett még arra is rákérdeztek volna, hogy a pedagógusok milyen szervezetnek, Facebook-csoportoknak a tagjai. Plusz az eredetileg reprezentatívnak indított kérdőívezés helyett mind a közel 170 ezer tanárral kitöltették volna a felmérést. Ebbe viszont már nem ment bele a PDSZ - írtuk korábbi cikkünkben.

Úgy gondoljuk, mind a 170 ezer pedagógus megkérdezése túl sokba került volna, és csak akkor lett volna értelme, ha mind a 170 ezren válaszolnak. A PDSZ a statisztikailag indokolt reprezentatív mintavétel szabályaihoz ragaszkodott

- mondta el a Népszavának Szűcs Tamás.

Mint a Pécsi STOP Nagy Erzsébettől, a PDSZ pécsi ügyvivőjétől megtudta, a szakszervezet nem hagyott fel a reprezentatív kérdőíves felmérés ötletével, most más érdekvédelmi szervezetekkel és az ötlettel szimpatizálókkal közösen próbálnak egyet tető alá hozni. A cél egy alszámla létrehozása, erre gyűjtenék azoktól a felajánlásokat, akiket érdekel, hogy mennyi a tanárok munkaterhelése - az összegyűjtött pénzből pedig a közvéleménykutató céget fizetnék.

Nagy Erzsébet lapunknak elmondta, még a régi közoktatási törvény alapján 2010-ben készült egy reprezentatív felmérés a tanárok munkaterhelésétől a Tárki jóvoltából. Akkor az az eredmény jött ki, hogy a közoktatási törvényben meghatározott heti átlag 40 óra helyett a tanárok átlagban heti 51,5 órát dolgoznak. Nagy Erzsébet szerint mostanra ez a szám még inkább megnőhetett, köszönhetően a minősítési rendszernek, a megnövekedett óraszámoknak és az adminisztrációs terheknek.

A jogvédőtől lapunk megtudta, a túlmunkák ki nem fizetése is aggályos, ezek miatt a PDSZ hamarosan pereket fog indítani.