A Facebookon tart klippremiert a pécsi együttes

2018. november 2. 17:30 2018. nov. 2. 17:30

Már csak egyet kell aludni, és máris jön a pécsi prog-metál csapat, a Perfect Symmetry klippremierje a közösségi oldalon. Mutatjuk, hova kattints holnap délután az exkluzív élményért és azt is, hol lehet őket élőben is tetten érni.

Ha szombaton délután szundi helyett az elsők között akarod látni-hallani a pécsi progresszív metál legismertebb képviselője, a Perfect Symmetry klipjét, akkor három órakor kattints IDE!

A csapatról a Rockstation blog írt cikket.

Az írásból kiderül egyebek mellett, hogy november 9-én a Soul Mirrorral koncerteznek közösen Zuglóban, másnap 10-én pedig Pécsett a Ti-Ti-Tában lép fel a két csapat.

„Talán nem is oly nehéz így összefognia a két csapatnak, hiszen három helyen is átfedi egymást tagságuk. A billentyűs-dalszerző Kovács Péter mellett dobosuk, Valentai Attila is egyazon személy, sőt, Kálmán Kata énekesnő is mindkét együttest erősíti. A Soul Mirrornál azonban megoszlanak az énekesi feladatok, hiszen Kata mellett ott áll Götz Attila, aki a Pécsi Nemzeti Színház sztárjaként erősíti a „színház metal” élményt”

- írja a Rockstation.