Ellopott egy komplett épületet a kisvaszari trió

2018. november 4. 11:04 2018. nov. 4. 11:04

Alapos munkát végzett három kisvaszari férfi, akik akkurátusan, több hét alatt a földig bontottak egy épületet a településen, majd pedig megfújták az így képződött építőanyagot.

Lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott egészen mostanáig a rendőrség három kisvaszari férfi ellen, akik még 2017. november 15-e és december 20-a között elbontottak egy épületet Kisvaszaron, majd a bontott építőanyagból téglát, gerendákat és tetőléceket loptak el.

A közlemény szerint rendőrségre 2017. december 20-án a ház tulajdonosa tett bejelentést, mert az épülethez érkezve megdöbbenten tapasztalta, hogy annak nagy részét valaki lebontotta, és a használható építőanyagot elhordta. A sértett azt is elmondta a rendőröknek, hogy ottjártakor egy általa csak látásból ismert férfi szaladt el a háztól.

A rendőrök órákon belül beazonosították, majd elfogták a 22 éves helybeli férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, és azt is elmondta, hogy házból egy 40 éves és egy 17 éves falubelije is vitt el építőanyagokat.

Utóbbi két férfit a nyomozás során a rendőrök szintén gyanúsítottként hallgatták ki, tettüket mindketten beismerték.

A sértett házától ellopott építőanyagok egy részét a rendőrök helybenhagyással lefoglalták, azonban a gyanúsítottak hozzátartozói – egy 44 éves és egy 30 éves nő – a lefoglalt anyagokat elégették, ezért őket zártörés bűntettével gyanúsítja a rendőrség.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a 17 éves fiút 22 éves társa bírta rá a bűncselekmény elkövetésére, ezért vele szemben kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is vádemelést javasol a rendőrség.

Az ügyben a Komlói Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.