A Wildhorse korábbi ügyvezetője is benne volt a most uránt bányászni akaró cégben

2018. november 5. 16:37 2018. nov. 5. 16:37

Bár a Baranya Megyei Kormányhivatal idén már elutasította a Magyar Urán Resources Kft. kővágószőlősi bányanyitási kérelmét, azt a cég fellebbezésére a másodfokon eljáró másik kormányhivatal megsemmisített és új eljárás indítását kérte. A cégben tavaly még az ausztrál Wildhorse-ban érdekelt egykori ügyvezető is feltűnt.

Október végén derült ki a Baranya Megyei Kormányhivatal honlapjáról, hogy a Magyar Urán Resources Kft. miatt december 5-én 14 órától a kővágószőlősi művelődési házban közmeghallgatás lesz az uránbányászat környezeti hatásvizsgálati eljárása miatt.

A hírről beszámoló Szabad Pécs hozzátette, öt hónappal ezelőtt a Magyar Urán Zrt. ugyanezen területre nem kapta meg a környezetvédelmi engedélyt.

A két cég között a majdnem egyező néven túl is szoros a kapcsolat.

A Magyar Urán Zrt-ben ugyanis minősített többséggel rendelkező részvényes a Magyar Urán Resources Kft. (A sorszámok szerint több más részvényes is lehet, de ők nincsenek feltüntetve.)

Az Élet és Irodalom (ÉS) tavaly novemberi cikke szerint akkor a Magyar Urán Resources-ben a Geo-Min Mérnöki Tanácsadó Kft., a Rotaqua Geológiai-, Bányászati kutató Mélyfúró Kft., a Goldminco Környezetvédelmi Szolgáltató Kft., valamint Szanyi Béla és Timothy Cristopher Dinsdale voltak a tulajdonosok.

Azóta a helyzet változott, az e-cégjegyzékben már csak a Rotaqua és a Goldminco van feltüntetve (bár a sorszámok szerint - mint a Magyar Urán Zrt. esetében - más tulajdonosok is lehetnek még a cégben).

Timothy Cristopher Dinsdale korábban az ausztrál Wildhorse korábbi ügyvezetője volt - ez a cég végzett több kutatást a Mecsekben a 2010-es évek elején.

A Magyar Urán Resources Kft. ügyvezetője Benkovics Sándor, aki korábban a Mecsekércnél volt vezető tisztségviselő. Benkovics amúgy a Geo-Min Kft-ben is tulajdonos, ennek a cégnek tavaly még 15 százalékos tulajdonrésze volt a Magyar Urán Resources-ban.

A cég emailcíme amúgy még mindig egy Wildhorse-os emailcím.

Másodfokon megsemmisítették az elutasító határozatot

A Baranya Megyei Kormányhivatal honlapján elérhető dokumentumok szerint a Magyar Urán Resources 2017 október 2-án kért környezetvédelmi engedélyt a Kővágószőlős környéki, majdani uránbányászat céljából. Az "uránbányászati tevékenység környezeti hatásvizsgálati eljárása tárgyában" benyújtott kérelmet - mivel természet- és tájvédelmi szempontból a tervezett beruházásra környezetvédelmi engedély nem volt adható - idén május 4-én utasította el a kormányhivatal pécsi járási hivatala. A Magyar Urán Resources megfellebbezte a döntést, amelyet később a másodfokon eljáró Pest Megyei Kormányhivatal meg is semmisített - valamint új hatásvizsgálati eljárás megindítását irányozta elő. Ezt szeptember 21-én kezdték meg.

"Az előzetes tervek szerint 20–30 termelő és feltáró munkahely egyidejű üzemeltetésével biztosítható a tervezett 3600 tonna/nap körüli átlagos érctermelés, amihez évi 345 munkanappal és folyamatos folytonos munkarenddel számolnak. A tervezett üzemidő 27 év.

A tevékenység várható létszámigénye az 1-2. évben 15 fő, a 3-4. évben 230 fő, az 5-6. évben 360 fő és a 7. évtől kezdődően 540 fő"

- olvasható a dokumentumban.

A tervek szerint a bánya legnagyobb nyersérc-termelési kapacitása 1,2 millió tonna/év lesz - igaz, ebből még ki kell nyerni az uránperoxid végterméket, amelyet a helyszínen terveznek végrehajtani. A bányaművelést 500-1200 méter mélység közt végeznék.

A termelést az eredeti elképzelések szerint 2021-től indítanák meg, ehhez viszont az is kell, hogy 2020-ra a felszíni létesítményeket újraépítsék, a betonnal lezárt bányavágatokat újra megnyissák.

A hatásterülettel érintett települések: Abaliget, Bakonya, Bicsérd, Cserkút, Hetvehely, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Orfű, Pellérd, Pécs - áll a dokumentumban.