Megalázóan kevés a nyugdíj és az emelése is

2018. november 7. 15:48 2018. nov. 7. 15:48

Szakács László, az MSZP elnökhelyettese, Kórózs Lajos országgyűlési képviselő, a Parlament Népjóléti Bizottságának elnöke és Villám József, az MSZP nyugdíjas tagozatának elnöke részvételével harmadszor tartották meg Pécsett a baloldali párt Nyugdíjas Parlament nevű rendezvényét szerdán.

Az eseményre szerdán fél kettőre a pécsi Iparosházba várták az időseket. Szakács László a Pécsi STOP-nak az esemény előtt elmondta: Pécsett a harmadik, országosan a kilencedik alkalommal tartják meg a Nyugdíjas Parlament nevű eseményt. Az itt kidolgozott javaslatokat egyországos fórum elé tárják, onnan pedig az MSZP képviselői viszik tovább őket az Országgyűlésbe.

Szakács elmondta: ezt társadalmi egyeztetésnek hívják, a kormány már régen elfelejtette, pedig előírják neki, így a szocialisták végzik el helyettük.

A szerdai pécsi fórum témája volt az első helyen a megalázóan alacsony nyugdíj és a megdöbbentően magas járadékok közötti ordító és igazságtalan különbség. Mindez a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is szolgálja. Az MSZP elnökhelyettese szerint a svájci indexálást kell bevezetni: ha jobban teljesít a gazdaság, márpedig a kormánypropagandában másról sem szólnak a fanfárok, akkor ne egy 0,9 százalékos nyugdíjemeléssel szúrják ki az idősek szemét. Egy személyes példát megragadva a parlamenti képviselő elmondta: egy ledolgozott élet után az édesanyja fél évre visszamenőleg 750 forint nyugdíjemelést kapott. Szakács hozzátette: nem igaz, hogy az idősek nem adófizetők, mert a világon szinte világrekorder ÁFÁ-t ők is nyögik.

Szakács László szerint nem csak azért kell az idősekkel törődni, mert felépítettek egy országot egy élet munkájával, hanem mert idehaza még mindig a nyugdíjasok segítik a gyermekeiket, a fiatalokat.

Szakács László elmondta azt is: sok-sok gondja van az időseknek, de a legnagyobb, újra és újra visszatérő keserűség az, hogy skype-nagymamák és – nagypapák lesznek egyre többen.

Kórózs Lajos elmondta: a Nyugdíjas Parlamentek elmúlt három évében azt látták, hogy egyre mélyülnek az idősek problémái. A bajok fókuszban két ügy áll. Az egyik az egészségügy, azon belül az alapellátás: félmillió magyarnak ma nincs háziorvosa, 324 a tartósan betöltetlen praxisok száma.

A sürgősségi ellátásban a szakemberhiány a legnagyobb baj. Idén már markánsan megjelent a külföldre költözés mellett a magánszektor elszívó hatása. Ezért torlódnak fel a várólisták is, mert kevés a szakember, ráadásul mire az alapellátásba kerülnek, sokan már olyan rossz állapotban vannak, hogy az tovább borítja a listákat.

A másik fő gond természetesen a nyugdíj mértéke és a mérhetetlen igazságtalanság. Kórózs Lajos elmondta: az ország nyugdíjasainak egyharmada nem kapja meg az egyszemélyes nyugdíjas háztartás létminimumát, kétharmaduk pedig nem kapja meg az átlagot. A járulékplafon eltörlésével hat éve megteremtette az Orbán-kormány a milliós nyugdíjak lehetőségét, miközben a minimumot nyolc éve nem emelték. Ezért ma 20 ezer idős embernek kellene havi 30 ezer forintnál kevesebből megélnie, miközben a TOP 10-ben az átlag meghaladja a 2 millió forintot. Matolcsy György induló nyugdíja havi 3.600.000 forint lesz, márpedig jövőre nyugdíjas korú lesz.

Kórózs Lajos komoly problémának nevezte a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést lehetőségét is a vidéki kistelepüléseken.