Az MSZP-Párbeszéd közös listát állít a 2019-es EP-választásra

2018. november 10. 15:47 2018. nov. 10. 15:47

Az MSZP és a Párbeszéd közös listát állít az 2019. májusi európai parlamenti (EP-) választásra. Az Európa-párti erők szövetségéhez várják további pártok, civil szervezetek, szakszervezetek csatlakozását. A szövetség közösségben gondolkodik, célja pedig, hogy a társadalom szétszakításán dolgozó orbáni politika ellen küzdjön.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője szombaton Budapesten az MSZP választmányi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar választópolgárok döntő többsége támogatója Magyarország európai uniós tagságának.

Hozzátette: azért küzdenek, hogy azok az erők, amelyek az EU szétverésén dolgoznak, minél kisebb arányban tudják befolyásolni az uniós döntéseket.

A pécsi illetőségű politikus bejelentette, hogy a választmány döntött az Európa-párti erők szövetségének létrehozásáról. Ez nyitott minden szervezet és ember számára, aki nyitott Európa békéjének megőrzésére. A Fidesz bármilyen szélsőséges és populista európai erővel összefog, amely itthoni hatalmának megőrzését szolgálja. Orbán Viktor az unió pénzén egy urizáló fideszes elitet épít, Tóth Bertalan leszögezte: ők ez ellen szövetkeznek. Elutasítja az MSZP a politikát, amely elitre és szolgálókra szakítja az ország lakosságát.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke örömét fejezte ki, hogy a szocialisták választmánya "óriási többséggel" kötelezte el magát a Párbeszéddel közös lista mellett. Elmondta, a Párbeszéd taggyűlése vasárnap egy hasonló javaslatot tárgyal és ő társelnökként amellett fog érvelni, hogy folytassák a közös munkát az MSZP-vel.

Kunhalmi Ágnes, a párt választmányi elnöke beszélt az MSZP CEU melletti kiállásáról és a honi felsőoktatás helyzetéről is. Kiemelte: nemzetállamokra szükség van, de egymással kooperálóakra, mert az út, amelyre a Fidesz vezeti Magyarországot, nem a kontinens népeinek jólétét és békéjét szolgálja.

Karácsony Gergely, az Párbeszéd társelnöke is az európaiság fontosságát, egy szociális Magyarország létrehozását hangsúlyozta.