Egyetlen állami gyermekpszichiáter sincs Baranyában

2018. november 13. 11:02 2018. nov. 13. 11:02

Félszáznál kevesebb a gyermek- és ifjúságpszichiátrián dolgozó, állami egészségügyi szakorvosok száma az egész országban, a legfrissebb összesítés szerint öt olyan megye van, ahová nem is jut belőlük. Kettő ebből Somogy és Baranya, Tolnában pedig csak egy praktizál közülük.

Az összesítést a Mérce készítette. Mint írták, összesen 403,75 pszichiáter dolgozik ma Magyarországon az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által fenntartott intézményekben. Ha csak a gyermek- és ifjúságpszichiátriát nézzük, akkor azt kapjuk, hogy 45,25 főállású szakorvos foglalkozik velük országszerte. Klinikai szakpszichológusból 251, pszichiátriai (szak)ápolóból 1180 dolgozik az állami egészségügyben.

A pszichiáterek száma elképesztően kevés, a Mérce szerint 17 ezer (!) felnőttre jut átlagosan egy. Ha viszont azt nézzük, hogy a gyermek- és ifjúságpszichiátria területén dolgozó 45,25 fő hogyan is oszlik el országos szinten, akkor jönnek csak a meglepő adatok.

Az ÁEEK adatai nyomán a Mérce azt írta, hogy Budapesten 16 ilyen szakterületű orvos dolgozik, Bács-Kiskun, Veszprém, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyékben megyénként négy, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Vas megyékben megyénként kettő, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Komárom-Esztergom megyékben megyénként egy. Nógrádban 0,25 darab szakorvos van, ami valami nagyon fura statisztikai ügyeskedés lehet, hiszen negyed ember nem létezik, de biztosan nem praktizál.

Van öt megye, ahová azonban még egy negyed gyermek- és ifjúságpszichiátriai főállású szakorvos sem jutott:

Baranya, Somogy, Hajdú-Bihar, Csongrád és Pest.

A cikkben közölt táblázat szerint a főállásban foglalkoztatott pszichiátriai szakápolók tekintetében Somogyban 68, Tolnában 29, Baranyában pedig 28-at találni.