Vadászok lőtték le a bozótvágós orvvadász kutyáit

2018. november 15. 10:53 2018. nov. 15. 10:53

Másfél év börtönre ítéltek egy baranyai férfit, aki kutyákkal és egy bozótvágó késsel ejtett el egy vaddisznót a Mecsekerdő Zrt. területén.

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a Komlói Járásbíróság november 14-én tartott tárgyaláson B.G. vádlottat orvvadászat bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt jogerősen 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztést elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani. A bíróság egyúttal a vádlott pártfogó felügyeletét is elrendelte, továbbá kötelezte a Mecsekerdő Zrt.-nek okozott 250.000,- Ft összegű kár megtérítésére.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi egy Baranya megyei kistelepülésen közfoglalkoztatottként dolgozott, emellett álláskeresőként is kapott járadékot. Jövedelme olyan alacsony volt, hogy saját és élettársa megélhetését ebből nem tudta fedezni. Ezért elhatározta, hogy a lakóhelyén, az élettársával közösen tartott négy kutyával a lakóhelye környezetében fekvő vadászterületeken vadakat fog és ejt el, melyek húsát családjával elfogyasztják.

2017. november 17. napját megelőzően többször is megjelent a Mecsekerdő Zrt. vadászterületein, ahol a kutyáival vadakat űzött, hajtott. A fenti napon, a délelőtti órákban a kutyák egy kifejlett vaddisznót űztek, majd a elfogták, leszorították a földre és marcangolták, harapdálták. Közben a vádlott megjelent egy bozótvágó késsel és az állatot legalább két alkalommal úgy megvágta, hogy egyik nyomán a belső szervei részben kifordultak. A fenti események hangjait észlelte a kerületvezető erdész, aki értesítette a kerületvezető vadászt és egy hivatásos vadászt, akik a vádlottat tetten érték.

A vadászok felszólították a vádlottat, hogy lépjen el a vadtól, majd egyikük – erre jogszabályban kapott felhatalmazása alapján – lelőtte a vádlott három kutyáját, a negyedikre pedig rálőtt, de az elfutott a helyszínről, így nem lehet megállapítani, hogy sérült-e. A vádlott a felszólítás ellenére, a bozótvágó kést hátrahagyva futott el a helyszínről. A fenti cselekményével a vádlott a Mecsekerdő Zrt.-nek 250 000 forint kárt okozott.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte.