Ismét felmentették a bíróság elé állított pécsi hajléktalant

2018. november 15. 12:23 2018. nov. 15. 12:23

Megszüntette a bíróság azon szabálysértési eljárásokat, mely miatt csütörtökön kellett törvény elé állnia annak a 60 éves hajléktalannak, akit október végén már elvittek egyszer a rendőrök életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt.

A férfi ezúttal két ügy miatt került bíróságra. A Szabad Pécs szerint az egyik újfent a közterületen tartózkodás szabályainak megsértése volt, magyarul az, hogy hajléktalanként él. Emiatt október 26-án már bíróság elé kellett állnia a férfinak, akkor - ahogy most is - megszüntették az ellene folytatott eljárást.

A másik szabálysértési a köztisztasági szabályok megsértése miatt indult. A férfit azzal gyanúsították, hogy összeszennyezte a környezetét és a padot, amin feküdt, de ezt végül a bíróság nem látta egyértelműen megállapíthatónak.

A tárgyaláson kiderült, a hajléktalanhoz állampolgári bejelentés miatt vonultak ki, és mivel 90 napon belül már megvolt a három figyelmeztetés, ezért most azonnal begyűjtötték. A bíróság szerint viszont ez nem volt járható út, hiszen a figyelmeztetések, ami miatt októberben bíróság elé kellett állnia a hajléktalannak, az akkori tárgyalással "nullázódtak".

A végzés nem jogerős, a rendőrség fellebbezést nyújtott be az ügyben.