A nagy leépítési hullámban sikerült lefejezni a környezetvédelmet

Több ezer embert rúgott ki a kormány a minisztériumoktól és azok háttérintézményeitől az utóbbi napokban. A nagy leépítési hullámnak azonban már most jól láthatóan van egy nagy vesztese, ez pedig a környezetvédelem. Az ezért felelős osztályokon az Agrárminisztérium még túl is teljesítette a létszámleépítési keretet.
 
Mint ismert, nemrég jelentette be a kormány, hogy a minisztériumokból és azok háttérintézményeiből több ezer embert bocsátanak el (voltak, akik az Ügyfélkapun keresztül tudták meg, hogy kirúgták őket).

A leépítés az Agrárminisztériumban a leginkább a természetvédelmi főosztályokat érintette. Bár az agrártárca közlése szerint náluk is 9-10 százalékos volt a "bürokráciacsökkentés", az Index úgy értesült, hogy 44 százalékos volt a kirúgás - és ezt a minisztérium később nem cáfolta, de nem is erősítette meg.

Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője a hírek kapcsán arról írt blogján, hogy a környezet- és természetvédelem ilyen mértékű lefejezése alkotmányos alapjogokat sért. Az Index másik cikke szerint egyébként a természetvédelemért felelős területeken (természetmegőrzési főosztály és nemzeti parki és tájvédemi főosztály) mintegy 80 százalékos a leépítés, több mint 40 százalékot azonnal kirúgtak, míg többeket olyan álláshelyre tettek (miután határozatlan idejű munkaszerződésüket megszüntették), amik azért üresek, mert épp gyesen vannak az oda tartozók - vagyis, ha visszajönnek, a most áthelyezetteknek kell menniük.

A hírek miatt zöld és civil szervezetek felháborodásukat fejezték ki (az Európai Unióban mindenhol megerősítik a környezet- és természetvédelmet, nem gyengítik), nyílt levelükben arra is kitértek, hogy míg 2010 előtt mintegy 400 fővel létezett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, addig ez mára egy államtitkársággá olvadt, alig 70 fővel.

A Népszava cikke szerint mivel eltérő létszámokról lehet hallani az agrárminisztérium kapcsán, Szél Bernadett megkereste a tárcát, hogy adják ki az adatokat.

Mint Szél a lapnak elmondta, "Rácz András (környezetügyi államtitkár - a szerk.) tájékoztatása szerint a környezetügyi államtitkárságon 31 százalékos leépítés volt (a sajtó mindmáig nem cáfolt híreiben 44 százalék szerepelt), ami azt jelenti, hogy 36 főt mentettek fel, és ezen felül akadt még 7 fő, aki önként, felmondással ment el. Összesen 43 fő távozott az államtitkárságtól - ám további 17 munkatársat elbocsátottak az államtitkárság felügyelete alá tartozó Országos Meteorológiai Szolgálattól (OMSZ): igy jön ki az a 60 fő, amennyit a minisztérium említett a hivatalos közleményében."

A beszélgetésből az is kiderült, hogy ugyan csak 25 százalékos leépítést kellett volna a minisztériumban végrehajtani, de ezt a környezetügyért felelős részlegen 31 százalékkal túlteljesítették.

Az államtitkár a lap szerint azt is elismerte Szél Bernadettnek, hogy a környezetügyben egy teljes főosztály megszűnik (az előírt 12 fős keret alá csökken a létszám), a természetvédelmi helyettes államtitkárságon pedig 40 százalékos volt a leépítés.

Rácz András büszkén említette ugyanakkor, hogy a nemzeti parkoktól senkit sem küldtek el, mert a tárcánál

„az a filozófiájuk, hogy a természetvédelem kétkezi munka, nem irodákban és konferenciatermekben zajlik,”

és hogy

„csupán akkor keletkezett volna gond az állami természetvédelemben, ha a nemzeti parkoktól bocsátottak volna el embereket”

- írja a Népszava.

(Címlapi kép: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület baranyai csoportja/László Csaba)

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
 
Hirdetés

Hirdetés

Ön szerint is egyre több a hülye sofőr? (lezárva)

  • 421   Határozottan, napról napra több

  • 14   Épphogy nem, egyre javul a közlekedés

  • 275   Mindig is ennyien voltak, csak eddig nem videózták nyakra-főre őket

  • 105   Soros