A bicikli is repült a siklósi perpatvarban

2018. november 23. 10:14 2018. nov. 23. 10:14

Sikerült összevesznie két férfinek Siklóson egy közös italozás végén, de úgy, hogy még egy bringát is bevontak a konfliktusba.

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 29 éves szaporcai, valamint egy 43 éves siklósi férfi ellen - tudatta november 23-án a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2018. október 19-én este együtt italozott Siklóson, a Garai utcában, majd összevesztek, és kiabáltak egymással az utcán.

A két gyanúsított verekedni is akart, de a 43 éves férfi elszaladt, ellenlábasa pedig utána dobott egy kerékpárt. A rendőrök mindkét férfit elfogták, előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során beismerték tettüket.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.