Százzal csapódott egy úttesten megforduló autóba egy másik Egyházaskozáron

2018. november 24. 09:51 2018. nov. 24. 09:51

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki túllépte a megengedett sebességet, majd balesetet okozott Egyházaskozáron.

Közúti baleset okozása miatt folytatott büntetőeljárást a Komlói Rendőrkapitányság egy 24 éves nagymányoki férfi ellen, aki még 2018. január 28-án délután okozott balesetet Egyházaskozár belterületén.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombati közleményében az áll, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi Szászvár irányából Mágocs irányába közlekedett gépkocsijával, majd összeütközött egy másik autóval, amely az úttesten akart megfordulni. Az ütközést követően a gyanúsított az úttest melletti vízelvezető árokba sodródott gépkocsijával, a másik autó pedig a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávban állt meg, vezetője súlyos sérülést szenvedett a baleset során.

A nyomozás során az igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a férfi a sebességhatár betartása esetén meg tudott volna állni gépkocsijával, hogy elkerülje az ütközést az úttesten megforduló járművel, azonban a megengedett 50 kilométer/óra sebességet jelentős mértékben túllépve, 95-100 kilométer/órával közlekedett autójával az ütközés előtt.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.