Botot akart eladni a 77 éves férfinak, végül kirabolta

2018. november 26. 10:01 2018. nov. 26. 10:01

Erőszakosabb formáját választotta a pénzszerzésnek egy szigetvári férfi, miután látta, hogy portékája nem fog gazdára találni.

A Szigetvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott egy helyi férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2018. július 12-én délelőtt bement egy 77 éves kacsótai férfi lakásába, és egy járóbotot kínált neki eladásra.

Amikor a sértett nem akarta megvenni a járóbotot, a férfi azt kérte tőle, hogy mutassa meg mennyi pénz van a pénztárcájában. A sértett elővette a pénzét, ekkor a férfi kikapta azt a kezéből, majd a rendőrség közleménye szerint távozott.

A helyszín közelében elfogott férfit a rendőrök előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, tettét beismerte. Ruházatának átvizsgálása során előkerült az ellopott pénz is, amelyet a rendőrök lefoglaltak, majd visszaadták a tulajdonosának.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.