Pécsi médiagurukat is bevet Botka ellen a Fidesz Szegeden

2018. november 26. 12:20 2018. nov. 26. 12:20

Ugyan még szűk 10 hónap van vissza az önkormányzati választásig, a Fidesz Szegeden elképesztő ütemben nyírja Botka László szocialista polgármestert. A munkában pécsi médiaszemélyiségek is részt vesznek.

Egy ideje már keményen támadja Botka László szegedi szocialista polgármestert a Fidesz, ám nemrég még magasabb szintre emelték a dolgot.

A Mérce vasárnap emlékezett meg arról egy cikkben, hogy egy, a Fideszhez kötődő újságot hirdetnek úgy - Botkával és körülötte börtönruhás alakokkal -, hogy az simán kormányzati plakátnak nézhető.

Botka a napokban adott interjút a HVG-nek (az online változat itt érhető el), amelyben többek közt azt fejtegette, hogy miképp is próbálják karaktergyilkolni.

Van egy korlátlan eszközrendszerük, elfoglalt média, több száz fizetett zsoldos és kevés célpont. De van más is. Néhány hónapja bejött hozzám egy fideszes képviselő azzal, hogy neki már most felfordul a gyomra, semmilyen módon nem tud azonosulni azzal, ami jön, és készüljek föl a legocsmányabb dolgokra. Visszakérdeztem: „Ennyire kell Orbánnak Szeged?” Mondta, hogy igen, és „ennyire kell a te fejed is”. Orbán már csak így működik: vagy megalkuszol, vagy a legszemetebb karaktergyilkosságnak nézel elébe. Vezetem a harmadik legnagyobb magyar várost, ahol áprilisban sikerült győznünk, és feltehetően nem felejtik el, hogy én voltam az az ellenzéki politikus, aki teljesen új politikát hirdetett tavaly

- mondta el a lapnak Botka.

A Magyar Narancs cikke szerint a szegedi polgármester ellen indított fideszes hadjáratban a pécsi kötődésű Belénessy Csaba, az MTI egykori vezérigazgatója (aki kevesellte a prémiumát nyugdíjazása után), kipróbált médiaszakember is részt vesz. Belénessy a lapnak el is ismerte, hogy szerepet vállal egy médiavállalkozás felépítésében.

A lap információi szerint amúgy egy új tévét fog indítani az Egyetemi Televízióra alapozva a Fidesz (de egy új rádió is jöhet), ehhez kell Belénessy, aki anno a Magyar Televízió regionális stúdióit irányította megszűnésükig. A cikk szerint 2001-ben a szegedi és pécsi tévések lázadását - amikor a ki nem fizetett vállalkozói díjak miatt demonstráltak - is ő pacifikálta.

Belénessy a Magyar Rádión, MTV-n és MTI-n kívül alapító főszerkesztője volt az egykori Simicska-birodalomhoz tartozó Lánchíd Rádiónak - pályáját a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió munkatársaként kezdte még a szocializmus alatt. Mindezek mellett tavaly és idén az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Rádió 1 országos elérhetőségének trükkös kiépítésében is aktív szerepet vállalt cégével (amely a dunaújvárosi önkormányzati médiaközpontot is üzemelteti).

Rajta kívül is akad még pécsi: Kapitány Gergely, a pécsi önkormányzati médiacentrum egykori vezetője egy ideje már a szegedma.hu portál főszerkesztője. Kapitány korábban Páva Zsolt polgármester tanácsadója volt, amiért szép összegeket fizettek ki neki. A szegedma.hu a helyi Fidesz szócsöveként van számon tartva a Tisza-parti városban.