Így néz ki, mikor a rendőrségi díszteremben, a csapatzászló előtt visszaadnak egy 1,6 milliós trófeát a vezérigazgató úrnak

2018. november 27. 15:55 2018. nov. 27. 15:55

Parádés képpel kísérve adta közre a rendőrség azt a hírt, hogy egy komplett arzenált és egy vagyont érő szarvastrófeát találtak orvvadászoknál, utóbbit pedig némi médianyilvánosság mellett vissza is adták.

Minderről kedd délután adott hírt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Mint írták, a főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés, orvvadászat, lopás, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt folytat nyomozást egy vokányi, egy bakonyai és egy harkányi férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint a három férfi 2017-ben a Bóly Zrt. vadászterületén egymás tevékenységéről tudva, közösen, vadászként, engedély nélkül egy körülbelül 200 kilogramm súlyú szarvasbikát ejtett el, amelynek trófeáját ellopták.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták, és kihallgatták gyanúsítottként a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfit. A gyanúsítottaknál megtartott kutatás alkalmával a rendőrök 14 vadászpuska, egy légpuska, és többszáz lőszer mellett az ellopott páros 12-es trófeát is megtalálták, majd lefoglalták azokat. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Wingert Róbert rendőr alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztály osztályvezetője november 27-én a körülbelül 5000 eurót - kb. 1,6 millió forintot - érő trófeát a rendőrség dísztermében, a csapatzászló előtt visszaadta Ádám Jánosnak, a Bóly Zrt. vezérigazgatójának. Mindezt pedig fotóban is elmondták:

Ma már nem látunk ennél szebbet, az tuti.