Agymosás, álhírek, slam poetry – ilyen sajtófesztivál még nem volt Pécsett

2018. november 27. 16:38 2018. nov. 27. 16:38

A sajtó szabadság címmel rendezik meg szerda délután az Emberség Erejével Alapítvány és a Political Capital közös sajtófesztiválját a pécsi Apolló Moziban/a Trafikban. Újságírás, workshopok, előadások minden mennyiségben, levezetésként pedig slam poetry estet kínálnak a szervezők.

A sajtó szabadság – ezt a címet kapta az Emberség Erejével Alapítvány és a Political Capital közös rendezvénye, amelynek szerdán az Apolló Mozi nagyterme, illetve a Trafik ad helyet.

A rendezvény Facebook-eseménye szerint amikor elindultak az álhíroldalak, senki nem vette őket komolyan, ma pedig ott tartunk, hogy ha valakivel nem értünk egyet, rálegyintünk, hogy „agymosott”. Lényegében minden álhírré válik, amit nem óhajtunk elhinni.

Ebben a környezetben mit tehet a hitelességét őrizni próbáló oknyomozó újságíró? Mit tehet a kutató, a szociálpszichológus? Mit tehet a tájékozódni kívánó, kiszolgáltatott állampolgár? Megkülönböztethető még egyáltalán az elemzés az összeesküvéselmélet-gyártástól?

Ezekről a kérdésekről esik szó szerdán.

Az esemény délután kettőkor workshoppal indul, amelyen civilek és újságírók beszélnek a hírgyártás keresleti és kínálat oldaláról, illetve ezek hatékony összeegyeztetéséről.

Délután négykor kezdődik a rendezvény nyilvános része, amelynek programja az alábbiak szerint alakul:

16:15-17:15 - Mi az a fake news, hogyan ismerjük fel az álhírt, és mit tehetünk ellene?

Bodrogi Bea – a TASZ munkatársa

Krekó Péter – igazgató, Political Capital, a Tömegparanoia c. könyv szerzője

Polyák Gábor – egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem oktatója, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa

Moderátor: Veiszer Alinda

17:00-17:15 - Kérdések

17:15-17:30 - Kávészünet

17:30-18:30 - Hogyan őrizzük meg a hitelességünket? Hogyan ellenőrizzük, kérjük számon a hatalmat?

Babos Attila – a Szabad Pécs szerkesztő-újságírója

Cseri László – a Dunántúli Napló volt szerkesztője

Kaufmann Balázs – HVG.hu video rovatának munkatársa

Kerner Zsolt – a 24.hu szerzője

Moskovics Judit – az RTL Klub - Házon Kívül riportere

Unyatyinszki György – az ugytudjuk.hu újságírója

Moderátor: Veiszer Alinda

18:15-18:30- Kérdések

18:30-18:45- Kávészünet

18:45-19:45 - Miért fontos a közösségi finanszírozás a médiában, hogyan támogathatod az oknyomozó újságírást?

Becker András – atlatszo.hu

Erdélyi Péter – 444

György Zsombor – Magyar Hang - A Túlélő Magazin

L. László János – Nyomtassteis!

Miklósi Gábor – Index.hu

Sáling Gergő – Direkt36

Moderátor: Katus Eszter (szabadúszó újságíró)

19:30-19:45 - Kérdések

Az eseményt este nyolctól slam poetry est zárja a Trafikban Kövér Andrással.