Pécs is beszállt a MikulásGyárba

2018. december 1. 12:46 2018. dec. 1. 12:46

A pécsi önkormányzat is csatlakozott a Mikulásgyár ünnepi, karitatív gyűjtőakciójához, az adományokat a városháza portáján várják szűk három héten át.

A MikulásGyár évről évre meghirdeti akcióját, melynek segítségével sokak ünnepét teszik szebbé. Honlapjuk szerint egyre többen jelentkeznek hozzájuk önkéntesnek, vannak, akik direkt a MikulásGyár miatt jönnek Magyarországra a karácsonyi időszakban.

"Ausztráliából, Kínából, USA-ból és Európa több országából is érkeznek segíteni, csomagolni. Nagy szolgálatot tesznek a MikulásGyárnak, s ezáltal az adományozottaknak"

- írja a honlapján a kezdeményezés.

A MikulásGyár november 30-tól december 19-ig várja az adományokat. Az Index azt írta, a beérkezett adományokat dobozokba szelektálják, majd ezeket a dobozokat a Magyar Vöröskereszt rászorultsági alapon osztja szét.

A karitatív akcióhoz a pécsi önkormányzat is csatlakozott, erről a városvezetés pénteken adott hírt. E szerint játékokat, könyveket, ruhákat, tartós élelmiszereket várnak cipősdobozban, melyeket a városháza Szécheniy téri portáján kialakított gyűjtőpontban lehet leadni.

A szervezők kérik, hogy az adományozók tüntessék fel a dobozon, hogy milyen korú, nemű gyermeknek, családnak szánják a felajánlott dolgokat.