Középmezőnyben van az iskolások lemorzsolódásában Baranya

2018. december 5. 16:28 2018. dec. 5. 16:28

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2017/2018-as tanév második felére vonatkozó statisztikáit. Eszerint az ötödikesek és 12. osztályosok 9 százaléka veszélyeztetett a lemorzsolódásban. Baranya a középmezőnyben áll, bár az általános iskolások korai iskolaelhagyásánál a hét régió közül a harmadik legrosszabb a dél-dunántúli.

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2017/2018-as tanév második félévének a magyar diákok lemorzsolódásával foglalkozó adatait.

A 24.hu cikke szerint a hivatal az ötödik és 12. évfolyamosokat vizsgálta e szempont alapján, összesítésük szerint a két évfolyamon összesen "746 258 gyerek tanul Magyarországon, közülük összesen 66 121 diákot, azaz az érintett diákok csaknem 9 százalékát veszélyezteti a lemorzsolódás. Ráadásul csak az általános iskolákban 41 682 gyermek érintett."

A probléma megoszlása területileg változó, míg Vas megyében 1341, addig Borsodban 77397 főt veszélyeztet a korai iskolaelhagyás.

Lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló: a köznevelési törvény 2015 eleji módosítása szerint azok a tanulók számítanak bele ebbe a kategóriába, akiknek a tanulmányi átlageredménye közepes alatti, vagy a megelőző félévhez képest 1,1 jeggyel romlott az átlaga - írja a 24.hu.

Baranya megye ebben a tekintetben a középmezőny alján áll a maga 2028 fős veszélyeztetett csoportjával. Tolnában a szám 1435 fő, Somogyban viszont 2504 fő érintett a témában.

A lap összevetette a megyei tanulólétszámot a lemorzsolódással veszélyeztetettek számával is. Baranyában 7,68 százalék, Tolnában 8,75, míg Somogyban 11,11 százalék az ebben a problémában érintettek aránya az összlétszámhoz képest. Somogyot kivéve itt is az alacsonyabb élboly közelében helyezkedik el Baranya és Tolna.

Ám ha csak az általános iskolásokra szűkítik az adatokat, és régiós szinten vetik össze azokat, akkor az jön ki, hogy a legrosszabbul teljesítő észak-magyarországi (ahol majdnem minden ötödik általános iskolás veszélyeztetett) és észak-alföldi régió után a harmadik a dél-dunántúli a maga 12,35 százalékával.

A lemorzsolódás veszélye a 12. évfolyamosokat is érinti, arányuk a szakközépiskolákban magasnak mondható, köszönhetően többek közt a kormány által pár éve 16 éves korra leszállított tankötelezettségi korhatárnak is. Ez ugyanis a nehezebb helyzetű családokat arra ösztönözheti, hogy a gyermeket 16 évesen kivegyék az iskolából és közmunkára küldjék, mert az jobban jövedelmez. Ezt egyébként már a kormány maga is belátta, ám azóta sincs akarat arra, hogy visszaállítsák 18 éves korra a korhatárt.

Ebben az összehasonlításban viszont a dél-dunántúli régió a legkisebb arányszámot produkálta (11,80 százalék), vagyis itt a legkisebb a lemorzsolódással veszélyeztetettek aránya.

A 24.hu cikke szerint - az Oktatási Hivatal adatai alapján - a lemorzsolódással leginkább veszélyeztetettek a 7., 8. és 9. évfolyamra járók. Ha valaki ezeken túljut, jó eséllyel már elvégzi az adott iskolát.