Tűz és vér: Pécsről perzselnek a Targaryen-sárkányok

2018. december 6. 08:57 2018. dec. 6. 08:57

Megjelent magyarul a Trónok harca szerzőjének legújabb könyve, a Tűz&vér, amely az ismert regényfolyam és sorozat előtt századokkal játszódik. Az igazi karácsonyfa alá termett vaskos, gazdagon illusztrált magyar kötetnek nem csak a kiadója pécsi, de a fordítás heroikus munkáját is a George R. R. Martin munkásságát betéve ismerő pécsi szerkesztő/fordító, Stemler Miklós végezte. A még ropogós kötetről vele beszélgettünk.

Pécsi STOP: Mikor hallottál először arról, hogy készül a kötet, mikor és hogyan kezdtél vele te magad foglalkozni?

Stemler Miklós: Valamikor tavaly ért el hozzám a könyv híre, esetemben szakmai ártalom, hogy figyelemmel követem a szerző munkásságát. Martin tevékenysége mostanra igen szerteágazó lett, számos projektben van benne ilyen-olyan minőségben. Korábban már jelentek meg már egyébként részek a könyvből, végül tavaly jelentette be, hogy egy átfogó Targaryen-antológiát ír. Ahhoz, hogy a könyvnek én legyek a fordítója, egy sajátos fordulatnak kellett történnie: a már „bejáratott” Martin-fordító, Novák Gábor életébe ez egyszerűen nem fért bele. Vele és a kiadóval kezdtünk ötletelni, hogy ki legyen az utódja. Végül az a döntés született, hogy a legkézenfekvőbb választás én vagyok, hiszen több mint tíz éve szerkesztem a szerző könyveit.

Fontos, hogy valaki jól ismerje a szerzőt, a nyelvezetét?

Egy egész saját szöveg-univerzumról beszélhetünk George Martin esetében. Nekünk egy folyamatosan bővülő, húszoldalas listánk van a sajátos kifejezéseiről, ám ez igen csak töredékes, messze van a teljestől. Ezért is döntöttünk úgy, hogy én leszek a fordító, és keresünk egy szerkesztőt a kötethez. Az ő személye is fontos, mert Novák Gáborral is nagyon szoros munkakapcsolatban voltunk mindig, amikor ő fordított, én pedig szerkesztettem.

Ki volt most a szerkesztő?

Lenthár Balázs. Elsősorban azért esett rá a választás, mert történész, a Tűz&vér pedig leginkább egy történelmi műhöz hasonlít. Olyasvalaki kellett, aki képben van a történelem világában, emellett ismeri a Tűz és Jég dala magyar terminológiáját, ráadásul történész aggyal gondolkodik és átlátja azt az elképesztő dinasztikus viszonyrendszert, ami a könyvben van.

Mekkora léptékű munka volt a fordítás?

Valamikor május végén kaptam meg a kéziratot, de csak július elején tudtam nekiállni, mert addig egy másik könyvön dolgoztam. A szerkesztő augusztusban kapta meg az első részleteket, mert nem egyben küldtem neki a szöveget, így folyamatosan és párhuzamosan tudtunk haladni. A határidő így is nagyon szoros volt, november utolsó harmadában jelent meg a könyv, de a sok illusztráció miatt nagy volt a nyomdai átfutás ideje. 1,4 millió karaktert kellett lefordítani, ami mondjuk a Kardok vihara bő kétmillió leütéséhez képest még szerénynek is mondható, de így is valódi könyvszörnyeteg. Ebben nem segített, hogy a munka egyes része már megjelentek magyarul is, mivel a szerző azóta kibővítette őket, ezeket a részeket mondatonként kellett átfésülni, az új részeket mondatonként hozzáfordítani, stilárisan egyeztetni a szöveget. Talán ez volt a legnehezebb része a munkának.

Kinek ajánlod a könyvet?

Elsősorban a Trónok harca rajongóinak. Meggyőződésem, hogy a Gyűrűk ura jelenséghez hasonlóan van Trónok harca jelenség is: egy olyan világot teremtett Martin, ami a jó értelemben véve beszippantja az embert, befészkeli magát a gondolatai közé. Azt mégsem javaslom, hogy aki meg akar ismerkedni ezzel a világgal, az a Tűz&vérrel kezdje. A könyv, ha úgy vesszük, az előzmény előzménye: 300 évvel a Trónok harca eseményei előtt kezdődik és mintegy 170 évvel előtte ér véget.

Vannak így is kapcsolódási pontok a Trónok harcával?

Igen, a nagy időbeni távolság ellenére, és éppen ezért fogják nagyon szeretni a könyvet a rajongók. Aki azon morfondírozott, hogy hogyan kerültek a Sárkányok anyjához a tojások, most megtudja, és az is kiderül, miért van Valyriának olyan rossz híre a később játszódó regényfolyamban. Ha kicsit sarkítani akarjuk a dolgot, akkor Martin a korábbi könyveiből kiragadott félmondatos utalásokból írt egy históriát.

Milyen a könyv nyelvezete a Trónok harca regényekhez képest?

Merőben más, mint ahogy maga a műfaj is más. Egy történelmi monográfiáéhoz, vagy történelmi regényhez hasonlít talán leginkább. A felütés az, hogy van egy fiktív elbeszélőnk, a Fellegvár főmestere, aki a Targaryen-ház történetét írja meg, miközben egyéb történelmi munkákra hivatkozik, amelyek nyilván szintén nem léteznek. Fiktív történetírásról beszélünk, ehhez illő nyelvezettel, ami ezzel együtt is hamisítatlan Martin-mű, jó adag fanyar és morbid humorral nyakon öntve. Vannak egészen brutális jelenetek is, amelyekhez képest a Vörös nász kedélyes teadélután, míg a Sárkányok tánca, a Targaryen polgárháború kegyetlensége bőven felülmúl mindent, ami a Starkokkal történik pár száz évvel később. Ezeket a szerző a stílusnak köszönhetően megfelelő távolságtartással kezeli, ami talán nem is baj. No és persze újabb remek karaktereket ismerünk meg, ami mindig is Martin legnagyobb erőssége volt.

Részlet a könyvből:

Aegon hódítása

Ám mindezek jelentéktelen bosszúságok voltak ahhoz képest, ami Fekete Harrenre várt. Bár a Hoare-ház már három nemzedék óta uralta a folyóvidéket, a Három Folyó népéről nem lehetett elmondani, hogy szerették volna a rajtuk uralkodó vasembereket. Fekete Harren több ezrüket dolgoztatta halálra Harrenhal építése során, építőanyagok után kutatva kifosztotta a vidéket, és az arany iránti csillapíthatatlan étvágya révén az urakat meg a köznépet is egyaránt koldusbotra juttatta. Így a folyóvidék most fellázadt ellene Zúgó ura, Edmyn Tully vezetésével, aki Harrenhal védelme helyett a Targaryeneknek esküdött inkább hűséget, majd felhúzta a sárkányos lobogót kastélyára, és lovagjaival, íjászaival Aegon seregéhez csatlakozott. Ellenszegülése felbátorította a többi folyami nemest is, és a Három Folyó urai egymás után tagadták meg Harrent és biztosították támogatásukról Sárkány Aegont. A Blackwoodok, a Mallisterek, a Vance-ek, Brackenek, Piperek, Freyek és Strongok hűbéreseikkel mind Harrenhal ellen indultak.

A hirtelenjében létszámhátrányba került Fekete Harren király a bevehetetlennek erődítményébe menekült. Westeros valaha épített legnagyobb vára öt gigászi toronnyal büszkélkedett, emellett kimeríthetetlen vízkészlettel és élelemmel teli óriási föld alatti kamrákkal. A masszív fekete kőfalak magasabbra nyúltak, mint bármilyen létra, és az ostromgépek számára áttörhetetlenek voltak. Harren bezáratta a kapukat, majd megmaradt fiaival és támogatóival felkészült az ellenállásra.

Sárkánykői Aegon azonban máshogy gondolta. Miután egyesítette erőit Edmyn Tullyval és a többi folyami úrral, körbezárta a várat, majd a béke zászlaja alatt egy mestert küldött, hogy egyezkedésre bírja ellenfelét. Harren maga találkozott vele: a király öreg volt, haja szürkült már, ám továbbra is harcias jelenség volt fekete páncéljában. Mind a két király zászlóhordozója és mestere társaságában volt, így az elhangzott szavakat pontosan ismerjük.

– Ha most leteszed a fegyvert – kezdte Aegon –, akkor a Vas-szigetek ura maradhatsz. Add meg magad, és fiaid megérik, hogy utánad uralkodhassanak. Nyolcezer emberem vár a falakon túl.

– Nem izgat, hogy mi van a falaimon túl – válaszolta Harren. – Erős és vastag falak ezek.

– Ám nem olyan magasak, hogy a sárkányok ne tudnának átjutni rajtuk. A sárkányok repülnek.

– Kőből építkezek – vágott vissza Harren. – A kő nem ég.

Erre Aegon már csupán ennyit mondott:

– Mire a nap lenyugszik, a vérvonalad véget ér.

Azt mondják, hogy Harren válaszul köpött egyet, majd visszatért a várába. A falakon belül mindenkit a mellvédekhez rendelt lándzsákkal és számszeríjakkal felszerelve, majd földet, gazdagságot ígért annak, aki képes végezni a sárkánnyal.

– Ha lenne lányom, a sárkányölő azt is megkaphatná – jelentette ki Fekete Harren. – Majd Tully egyik lányát adom neki, vagy akár mind a hármat, ha ahhoz lenne kedve. Sőt, választhat egyet Blackwood porontyai közül is, vagy Strongtól, vagy a Folyóvidék árulóinak, ezeknek a sárga sáruraknak bármelyik lánya közül.

Majd Fekete Harren visszavonult testőrsége kíséretében saját tornyába, hogy még élő fiai társaságában költse el vacsoráját.

A nap utolsó sugarainál Fekete Harren számszeríjakat és lándzsákat szorongató emberei a gyülekező sötétségbe bámultak. Miután egy sárkány sem tűnt fel, néhányan talán azt gondolták, hogy Aegon ígérete üres fenyegetés volt csupán. Ám Aegon Targaryen a felhők közé vitte Baleriont, egész addig, míg a sárkány nem tűnt nagyobbnak egy légynél a hold előtt. Ezután szállt csak alá, be a vár falai közé. Szurokfekete szárnyán Balerion alábukott az éjszakában, és amint Harrenhal óriási tornyai feltűntek alatta, a sárkány kiokádta dühét, és fekete, vörössel átszőtt tűzben fürdette meg a várat.

A kő nem ég, hencegett Harren, de a vára nem csak kőből állt. Fa, gyapjú, kender, szalma, sózott hús és gabona: minden tüzet fogott. Harren vasemberei sem voltak kőből. Lángba borulva rohantak keresztül a vár udvarain és zuhantak le a falakról. De még a kő is megreped és megolvad, ha a tűz elég forró. A Harrenhal falai előtt táborozó folyami urak később arról beszéltek, hogy a vár tornyai vörösen izzottak az éjszakában, mint öt óriási gyertya… és ahhoz hasonlóan is dőltek meg és kezdtek olvadni, ahogy a megolvadt kő folyamai lecsurogtak az oldalukon.

Aznap éjjel Harren és utolsó fiai a szörnyűséges erődítményt elöntő lángokban végezték. A Hoare-ház velük halt ki, és ezzel együtt a folyóvidék felett a vasemberek uralma is véget ért. Másnap Harrenhal füstölgő romjai előtt Aegon király elfogadta Edmyn Tully, Zúgó ura hűségesküjét, és a Három Folyó urának tette meg. A többi folyami úr szintén lerótta tiszteletét: Aegont királyuknak, Edmyn Tullyt hűbéruruknak ismerték el. Amikor a hamu már kellően kihűlt ahhoz, hogy be lehessen hatolni a várba, az elhullottak kardjait – sok közülük a sárkánytűzben széttört, megolvadt, vagy acélszalagokká csavarodott – összegyűjtötték, és szekereken visszaszállították Aegonvárba.