Szállt egy pofon a szélben Gilvánfán, feljelentés lett a vége

2018. december 13. 08:50 2018. dec. 13. 08:50

Két nő veszett össze az utcán, majd egyikük arcon ütötte a másikat.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy nő tett feljelentést a rendőrségen 2018. december 12-én délután arról, hogy pár órával korábban megütötte egy másik nő.

"A sértett a rendőröknek elmondta, hogy Gilvánfán, a Fő utcában összeveszett egy nővel, aki a vita közben arcon ütötte. A 30 éves nő a bántalmazás következtében könnyebben megsérült. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 22 éves gilvánfai nőt elfogták, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.

Ellene garázdaság vétség, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság" - olvasható a közleményben.