Ők az idei Lickl-díjasok a Pannon Filharmonikusoknál

2018. december 16. 12:02 2018. dec. 16. 12:02

Három kategóriában hat Lickl-díjat adott át a fennállásának 207. évfordulóját ünneplő pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ).

Az együttes szombati közleményében felidézték, hogy az egykori alapítóról, Lickl Györgyről elnevezett díjat 2016-ban hozták létre. Idén három kategóriában - művész, menedzsment tag és civil - két-két díjazott részesült az elismerésben a zenekar pénteki adventi társulati ülésén.

Menedzsment kategóriában Czvikli Nóra, a PFZ egykori produkciós vezetője és Németh Judit művészeti főtitkár munkáját ismerték el.

Civil kategóriában Hoppál Pétert, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, korábbi kultúráért felelős államtitkárt, valamint Kator Györgyöt, a pécsi Szent György Panzió és Étterem tulajdonosát díjazták, aki "a zenekar megrendelésein felül már közel egy évtizede töretlen figyelemmel, újító ötleteivel, megbízhatóságával nyújt kivételes szolgáltatást a PFZ rendezvényein".

A muzsikusok közül Lickl-díjat vehetett át Vass András, a zenekar állandó karmestere, akinek az elmúlt mintegy tíz év "odaadásáért" mondtak köszönetet az elismeréssel, és Morvay Ágnes hegedűművész, a PFZ művészeti tanácsának elnöke.

Az összegzés kitért arra is, hogy a zenekar alapításának évfordulójához kapcsolódva, december 10-én hozta nyilvánosságra a PFZ legújabb kisfilmjét, amely Zeneszövők címmel látható a zenekar Youtube-csatornáján.