Közel 2,4 milliárdot kapott a PTE a kormánytól a tartozásaira

2018. december 17. 16:23 2018. dec. 17. 16:23

Megint kisegítette a kormány a kórházakat, a Pécsi Tudományegyetemnek közel 2,4 milliárd forintot adtak. Ám a pénzek elosztása megint igazságtalanul történt, így borítékolható, hogy jövőre is elszállnak a tartozások.

A Népszava cikke szerint nyilvánosságra hozta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), hogy a kormány mennyivel segíti ki azokat az egészségügyi intézményeket, melyek ebben az évben is tartozásokat halmoztak fel.

A kormány a célra 55 milliárd forintot ad, ám ennek alig felét lehet csak közvetlenül a tartozások kiegyenlítésére fordítani. Az összeg másik részét, "mintegy 24 milliárd forintot azok között osztanák szét, ahol tavaly óta bizonyíthatóan tettek az eladósodás elkerüléséért, és ügyelnek arra, hogy jó minőségben gyógyítsanak. Ez utóbbi azért is érdekes, mert nincs valódi minőségmérés a hazai egészségügyben" - írja a lap, és hozzáteszi, ezzel több olyan intézmény sem kap elegendő pénzt, amelyeknek milliárdos tartozása van.

A lépéssel tehát a kormány ugyan jelen pillanatban kihúzta a córeszből a kórházak nagy részét, ám magát a rendszerszintű problémát nem oldotta meg, sok egészségügyi intézmény fut neki a jövő évnek adóssággal. A támogatásokat elméletileg hétfőn már meg is kapták az érintettek.

Baranya megyében több kórház is kapott a kormányzati mentőcsomagból a NEAK listája szerint:

Mint látható, a Pécsi Tudományegyetem közel 2,4 milliárd forintot kapott összesítve, igaz ebből csak alig valamivel több, mint egymilliárd forintot fordíthat a tartozásokra. Csakhogy október végén az egyetem tartozása kétmilliárd forint alatt állt egy kicsivel (a novemberi összesítés még nem érhető el a Magyar Államkincstár oldalán).