Ismét a Pécsi Nemzeti Színházé lesz a legtöbb állami támogatás

2018. december 22. 10:43 2018. dec. 22. 10:43

Megjelent az önkormányzati fenntartásban működő előadó-művészeti szervezetek 2019-es állami támogatásáról szóló táblázat a kormány oldalán. A Pécsi Nemzeti Színház a vidéki nemzeti teátrumok közül a legmagasabb támogatást kapja jövőre is. A megyei könyvtárak támogatása is kiderült.

A kormány honlapján jelent meg az a táblázat, mely a 2019-es évre szólóan tartalmazza az önkormányzati fenntartásban álló előadó-művészeti szervezetek állami támogatását.

A dokumentumból kiderül, hogy jövőre a Pécsi Nemzeti Színház állami támogatása 527 millió forint lesz (idén is ennyi volt). Az 527 millió forintból 210,8 millió működési, míg a 316,2 millió forint művészeti támogatás.

Ezzel jövőre is a pécsi nemzetihez kerül a legtöbb állami támogatás a vidéki nemzeti színházak közül, ugyanis a debreceni Csokonai Színház 526,1 millió, a Miskolci Nemzeti Színház 523 millió, a Szegedi Nemzeti Színház 516 millió, míg a Győri Nemzeti Színház 511 millió forintos támogatást kap. (Ehhez jönnek még az önkormányzati támogatások, amik Pécsen nem annyira fényeskednek, plusz most lett kirúgva a társasági adóból befolyó összeg lába a színházak alól - a szerk.)

A ZSÖK kebelében működő Bóbita Bábszínház jövőre 51,2 millió forintos (20,5 millió forint működési, 30,7 millió forint művészeti támogatás) támogatásban részesül.

Az idéntől már önálló Pécsi Harmadik Színház, mint kiemelt státuszú intézmény 2019-ben 37,6 millió forintot kap az államtól (15 millió forint működési, míg 22,6 millió forint művészeti támogatás).

A nemzeti minősítést nemrég elnyert Pécsi Balett 2019-re 58 millió forintos támogatást számolhat az államtól. A pécsi Pannon Filharmonikusok 270 millió forintos központi költségvetésből érkező támogatást kapnak jövőre.

A megyei hatókörű könyvtárakról is született döntés, Baranyában a Csorba Győző Könyvtár 2019-re 209,6 millió forintos állami támogatásban részesül.