Hatáskör hiányában nem nyomoz a rendőrség Hadházyék tévészékházas kidobása miatt

2018. december 30. 12:42 2018. dec. 30. 12:42

Hadházy Ákos a Facebookon fakadt ki, hogy az MTVA-székházból való erőszakos kidobásuk után tett feljelentésre a rendőrség nem is válaszolt semmit. A rendőrség gyorsan ki is adott egy közleményt, hogy hatáskör hiányában átpasszolták az ügyet az ügyészségnek.

A 168ora.hu számolt be arról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-posztja alapján, hogy hiába tettek Szél Bernadett ugyancsak független parlamenti képviselővel (korábban mindketten az LMP társelnökei voltak) feljelentést azután, hogy december 17-én az MTVA-székház biztonsági őrei kidobták őket a székházból – ez a magyar rendőrséget egyelőre nem hatotta meg.

Hadházy a következőket írta a bejegyzésében:

EZ az igazán súlyos tanulság. A rendőrség nem hogy nem védett meg a biztonsági őrök törvénytelen erőszaka ellen, de az azóta eltelt időben még csak meg sem kezdte a nyomozást. “Persze” azt, aki kicsit lefújta az országzászlót, azt már el is itélték 300 óra közmunkára.

A 168ora.hu cikke szerint Hadházy és Szél "december 16-án éjjel többedmagával azért ment be az épületbe, hogy az M1 élő adásában felolvassák az ellenzék öt pontját, csakhogy ezt közfeladatot ellátó országgyűlési képviselőként sem tehették meg, másnap délelőtt pedig egyszerűen kihajították őket. Ezután nemcsak az őket érő erőszak, hanem rendőri intézkedés elmaradása miatt is feljelentést tettek, mert hívták ugyan a 112-t, és kértek segítséget a helyszínen tartózkodó rendőröktől a jogaik érvényesítéséhez, a rendőrök nem avatkoztak be. Mindemiatt a a Központi Nyomozóirodához fordultak a feljelentéssel" - áll a cikkben.

Miután a hír több portálon is megjelent, a Budapesti Rendőr-főkapitányság is elérkezettnek látta az időt a megszólalásra.

Közleményük szerint a Hadházy posztjáról beszámoló sajtótermékek pontatlanok, mert hogy a következő a helyzet szerintük:

"Az MTVA székháznál történtek miatt Szél Bernadett országgyűlési képviselő 2018. december 17-én Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ Központi Panaszirodáján tett feljelentést. A rendőrség gyakorlata következetes, így minden esetben vizsgálja, hogy annak elbírálása hatáskörébe tartozik-e. Amennyiben hatáskörének hiányát tapasztalja, úgy a feljelentést átteszi a hatáskörrel rendelkező illetékes hatósághoz.

Tekintettel arra, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. tv. 30. § e) pontja alapján, a mentelmi joggal rendelkező személy sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak esetében a nyomozás kizárólagos ügyészségi hatáskör, így a Budapesti Rendőr-főkapitányság a feljelentés áttételéről határozott és azt még aznap a Központi Nyomozó Főügyészség részére megküldte."

Vagyis a labda Polt Péter térfelén pattog.