2019-ben sem emelkedik a nyugdíjminimum

2019. január 1. 19:09 2019. jan. 1. 19:09

Bő tíz éve 28 500 forint a nyugdíjminimum összege, a kormány 2019-ben sem emeli meg a juttatást. Az árvasági ellátás minimális összege is marad ugyanannyi, 24 250 forint.

Az Mfor.hu cikke szerint 2018-ban sem emelte meg a Fidesz-kormány a nyugdíjminimumot, az 2019-ben is maradt ugyanúgy 28 500 forint, mint az előző bő tíz évben. Leghamarabb 2020-ban emelkedhet az ellátás összege.

Az emelés elmaradásáról Rétvári Bence kereszténydemokrata államtitkár már novemberben beszélt - az ellenzék pedig már nyáron belengette az elmaradást -, ám az év végi egyik Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet most beigazolta a várakozásokat: marad minden a régiben.

A cikk szerint ez már csak amiatt is problémás, mert ezen összeg alapján állapítják meg több másfajta ellátás (például a közgyógyellátás) összegét, de mérvadó szerepe van a méltányossági nyugdíjemelésnél és az egyszeri segélynél is.

"A rendeletmódosítással egyben az is eldőlt, hogy az árvaellátás legkisebb összege - amely jelenleg 24 250 forint - szintén leghamarabb 2020-ban változhat, ezt is bebetonozták újabb egy évre. Árvaellátásban az a gyermek részesülhet 16 éves koráig - nappali tagozaton tanuló esetében ennél tovább -, akinek a szülője öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy haláláig megszerezte a hozzátartozói ellátáshoz szükséges szolgálati időt. Az árvaellátás alapesetben a figyelembe vett nyugdíj 30 százaléka, azzal, hogy a legkisebb összege 24 250 forint." - olvasható a cikkben.

A Mérce összesítése szerint ma az országban 81 405 forint a nyugdíjas létminimum, viszont körülbelül 155 ezer nyugdíjas havi nyugdíja nem éri el ezt a szintet. 4761 ember nyugdíja pedig még a 28 500 forintos nyugdíjminimum összegét sem éri el (nemhogy meghaladná).

Az állami vezetők fizetése ebben az évben duplázódott, ezt a K-Monitor összesítése alapján az ugytudjuk.hu írta meg december elején.