Együtt az ellenzék: esküt tettek a Kossuth téren

2019. január 3. 12:09 2019. jan. 3. 12:09

Miután a Fidesz/KDNP bojkottálta a csütörtöki parlamenti ülést, az ellenzék szinte egy emberként állt fel az Országház lépcsőjére, és esküt tettek, hogy folytatják az ellenállást, amíg az ötpontos követelés meg nem valósul.

Csütörtökön ellenzéki erők akartak választ kapni egyebek mellett a tévészékházban történt gyalázat kapcsán a kormányoldaltól. A Fidesz/KDNP képviselői bojkottálták az ülést, Kövér László is kitett magáért.

Az ellenzék ezután két hullámban – a Jobbik és az LMP kissé lemaradt – a Parlament lépcsőjére vonult, és ott esküt tettek: hűek lesznek az ellenállás céljaihoz és a magyar emberek ötpontos követeléséhez.

Az öt pontot január elsejére az egyik pécsi Fidesz-irodára is kiragasztották. Az ellenzéki erők egyébként a következőket követelik:

  • a rabszolgatörvény azonnali visszavonását;
  • kevesebb rendőri túlórát;
  • független bíróságokat;
  • Európai Ügyészséget;
  • független közmédiát.
  • Tóth Bertalan, az MSZP elnöke elmondta: folytatják az ellenállást, egyben invitálta az embereket a január 5-ei összellenzéki tüntetésre. - Nem engedünk a rabszolgatörvényből, nem engedünk a sajtószabadságból, a bíróságok függetlenségéből – mondta a politikus.

    - Azonnali válaszokat követelünk, hogy hogyan merészelnek ellenzéki képviselőket bántalmazni, hogyan merészelik, hogy a minden más magyar televízió összes költségét meghaladó pénzből működő közmédia nem olvassa be a követeléseket – tette fel a kérdést Szabó Tímea (Párbeszéd). - Követeljük, hogy a kormány adjon választ: tovább tiporják-e az emberek jogait és a demokráciát.

    A politikus leszögezte: egységes az ellenzék.

    Hadházy Ákos szerint amíg nincs független ügyészség, bíróság, sajtó, addig nem beszélhetünk demokráciáról és Parlamentről sem.

    Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke bár az eskü szövegét jól láthatóan nem olvasta fel a többiekkel, azt mondta: mindenben egyetért az előtte szóló politikusokkal. Szimbolikusnak nevezte a napot, amelyen a kormányoldal képviselői távol maradtak a Parlamenttől. Botrányos körülmények között elfogadott botrányos törvénynek nevezte az év végén elfogadott jogszabályt, most pedig, mint mondta, úgy érzik ezek a képviselők, hogy elvégezték a dolgukat, jár nekik mára a pihenés. Ez szimbolikus: jól jelzi, mennyire érdeklik a Fideszt a munkavállalók és a tiltakozási hullám.

    Jakab Péter, a Jobbik képviselője elmondta: a magyar történelem leggyávább kormánya a mostani, amely gyáva találkozni az emberekkel az utcán, ellenzéki képviselőkkel a Parlamentben. Ahelyett, hogy Orbán és a mamelukjai szembenéznének az emberekkel, Soros György, az egykori mentor háta mögé bújnak.

    Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint eljött a lázadás ideje, és azt kívánta az országnak: legyen mersze és ereje fellázadni a kormánnyal szemben. Nem egyik vagy másik törvénnyel szemben, hanem mindennel szemben, amit az ország szégyenére megvalósítottak az elmúlt években.

    Szél Bernadett arról beszélt: letiltották az ellenzéki képviselők szabad beléptetését az Országházba, nem tudtak vendégeket bevinni. Az LMP volt vezetője leszögezte: ez a rendszer már rég nem köztársaság, nem demokrácia, nem jogállam.

    Fekete-Győr András, a Momentum elnöke külön köszöntötte a köztévé stábját, igaz, hazugsággyárnak nevezte a munkahelyüket. Mint mondta, a megfogalmazott öt pont összeköti az Audi munkavállalóit, a sorfalban álló rohamrendőröket az ellenzéki pártokkal, szakszervezetekkel és minden magyar emberrel, akiket sújt vagy akik elutasítják a rabszolgatörvényt.