Újfent tömeg tüntetett Pécsett a rabszolgatörvény és a kormány ellen - videó

2019. január 4. 18:22 2019. jan. 4. 18:22

18 órai kezdettel elindult az év első pécsi tüntetése a decemberben botrányos körülmények között elfogadott rabszolgatörvény miatt, a Barbakánnál történő gyülekező után a tiltakozók a Széchenyi térre vonultak. A "Második felvonás! - Pécs nem kér a rabszolgatörvényből" címet viselő tüntetést élőben közvetítettük, a videót a cikkben találod.

A tüntetésről itt nézheted az élő videónkat:

Az ellenzéki tüntetés előtt tartott több LMP-s és jobbikos országgyűlési és pécsi önkormányzati képviselő beszédet a Barbakánnál, ahol közvilágítás, mint ahogy az előző tüntetésen sem, úgy most sem volt. A beszédek gondolatiságát egy koporsóval illusztrálták, mely a munkavállalói jogok mai helyzetét szimbolizálta.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke elmondta, az elmúlt 10 év alatt 13 ezer ember, zömmel fiatalok hagyták el Pécset, köszönhetően a Fidesz kormányzásának. Szavai szerint Orbánék feküdtek le az oroszoknak, rabszolgasorba taszítottak sokakat, itthon már nem lehet tisztességesen fizetésből megélni, a Fidesz éveket vett el a nemzettől. A társelnök beszélt a sajtó és az igazságszolgáltatás helyzetéről is, és hozzátette: már nincs hova hátrálni, nem fogják hagyni, hogy a jövőjüket elvegyék.

Ander Balázs, somogyi jobbikos országgyűlési képviselő szerint a Fidesz, a kommunistákhoz hasonlóan jobbágysorba taszítja a nemzetet. Elmondta, mostanra a Dél-Dunántúl az unió 10. leginkább leszakadottabb régiója lett. "Ez a régió el fog süllyedni, de ezt nem szabad megvárni" - tette hozzá. Szerinte a Fidesz tesz a keresztény normákra, hiába hangoztatják ennek az ellenkezőjét. A munkavállalóknak kőbe vésett és garantált jogokat kell adni, az országot pedig fel kell zárkóztatni az uniós szinthez, és a tisztes nyugdíj lehetőségét is meg kell adni.

"A politikusok vannak az emberekért, és nem fordítva" - mondta el a jobbikos országgyűlési képviselő, aki szerint mostanra már nemcsak a rabszolgatörvény ellen, de a demokratikus jogokért kell kiállni, ezért is álltak össze az ellenzéki pártok.

Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési frakciójának tagja, az Új Kezdet párt alelnöke arról beszélt, lassan megint előjön a 3T (tilt, tűr, támogat) rendszere, ahol nem lehet szabadon véleményt nyilvánítani és nem szabad a sajtó, és a bíróságok sem azok már.

Kóbor József, az LMP pécsi önkormányzati képviselője idézte Orbánt is, miszerint a magyarok ázsiai vircsaft. Erre feleltül csak azt kérte, hogy Orbán Viktor és bandája nyugodtan menjenek Ázsiába, a többiek, a magyarok meg maradjanak itt Európában, Pécsen. Az atomtemető és az uránbánya újranyitása kapcsán elmondta, nem érik fel ésszel, hogy ezzel a lépéssel még a sok milliárdból fejlesztett egyetemre sem fognak jönni. "Ez a rendszer csak a túlélésre játszik" - tette hozzá.

Gyimesi Gábor, a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője szerint a rendszerváltás óta sokszor voltak olyan pillanatok, amikor ki kellett volna menni az utcára, de nagyon kevesek háborodtak fel igazából. Most viszont végre kezdenek felébredni az emberek, a hideg ellenére egyre többen vannak. Gyimesi szerint az európai parlamenti választás lesz az első forduló, ahol megmutathatják az emberek, hogy mennyivel erősebbek a Fidesznél. Ha ez akkor nem jön össze, akkor az önkormányzati választás a cél. Gyimesi hozzátette, a Fidesz ma maffiarendszerként működik, ezt kell legyőzni. Ehhez viszont az kell, hogy a tömeg egyre nagyobb legyen, és ne veszítse el senki a hitét.

Utolsóként Pitz Dániel, az LMP ifjúsági tagozatának elnöke szólt, aki az újabb tandíjbevezetést idézte fel, mely ismét fiatalokat fog elüldözni az országból. Ilyen lépése volt még a kormánynak a lakástakarékok eltörlése - tette hozzá. Szerinte nem szabad várni a választásokig, mindenkinek szerveződnie kell, lépjenek be szakszervezetekbe, pártokba, civil szervezetekbe, mert ezzel is az erőt tudják mutatni. "Legyen ez a cselekvés éve" - zárta szavait.