Újabb 400 millióval drágul a Csiky Gergely Színház felújítása

2019. január 9. 08:29 2019. jan. 9. 08:29

Az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg a módosítás, eszerint azért kell a plusz 400 millió, mert a felújítás során olyan hibákat észleltek a korabeli vasbeton-szerkezetben, ami miatt drágul a beruházás.

Miután tavaly októberben 500 millióval drágult meg a kaposvári Csiky Gergely Színház felújítása és bővítése, most újabb pluszpénz kell a beruházáshoz.

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent módosítás szerint a

"kivitelezési munkák kezdetekor derült ki, hogy az épület valós műszaki állapota lényegesen rosszabb, mint ami az előzetes vizsgálatok alapján várható lett volna. A legnagyobb problémát a vasbeton szerkezetek okozzák. A műemlék épületrész építésekor (1910-11-ben) alkalmazott korai vasbeton technológiából adódóan a vasbeton szerkezetek (pillérek, gerendák, lemezek-födémek, tetőszerkezet) a kivitelezés kezdetekor végzett épületdiagnosztikai vizsgálatok alapján sokkal rosszabb állapotban voltak, mint azt az előzetes (a színház működése közben elvégzett) vizsgálatok alapján feltételezni lehetett. A takart szerkezetek bontását követő épületdiagnosztikai vizsgálatok kritikus állapotot mutattak.

Mindezek okán olyan munkálatok válnak szükségessé, amelyek a költségeket nettó 400 000 000 Ft + áfa összeggel megnövelik"

- olvasható az értesítőben.

A beruházás 2016. novemberében indult meg, akkor még három évre széthúzva majdnem 9 milliárd forintot szánt a kormány a felújításra és bővítésre, aminek az akkori tervek szerint úgy kellett volna elkészülnie, hogy 2018. október 23-án már a díszelőadást tarthatják meg a megújult színházban. Ám ez nem jött össze, a felújítás bő egy évet csúszik.

A tavaly októberi plusz 500 millió forint kapcsán a Magyar Közlönyben arról volt szó, hogy a beruházást 2019. december 31-ig kell befejezni. A mostani uniós közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a plusz 400 milliós költségnövelés miatt a beruházás 7,305 milliárd forintba fog kerülni (260 millió forint + áfa a tervezési feladatok ellenértéke és 7,045 milliárd forint a kivitelezési munkákért), a munkálatokkal a kivitelező ZÁÉV Zrt-nek 2019. július 31-ig kell végeznie. (A kivitelezéssel azonban még nem lesz kész az épület, mert még utána használatbavételi és egyéb eljárások is szoktak lenni, vagyis a tavalyi kormányhatározatban megjelölt 2019 vége a valószínűsíthető befejezési céldátum.)

A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata 2016. novembere óta a helyi Együd Árpád Kulturális Központban (Agóra) játszik.