Felfüggesztette az ÁSZ a Párbeszéd és a Momentum támogatását

2019. január 12. 15:03 2019. jan. 12. 15:03

Nem kapta meg sem a Párbeszéd, sem a Momentum a nekik járó állami támogatást időarányos részét. Az Állami Számvevőszék szerint korábban nem tudták ellenőrizni a két párt kampányköltségeit, mert nem voltak a megadott címükön - a pártok szerint a változásról időben szóltak. Az ÁSZ az egy százalékot el sem ért kamupártokat nem ellenőrzi, több mint 2 milliárd forint folyhat azoknál el, ha a NAV nem jár sikerrel.

Felfüggesztette a Párbeszéd párt és a Momemtum pártok állami támogatását az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - írta meg szombat reggeli cikkében a Népszava.

Az ÁSZ még tavaly ősszel kezdte meg a tavaszi országgyűlési választáson induló pártok kampányköltségeinek ellenőrzését, december közepén derült ki az Index cikkéből, hogy a szervezet nem találta a megadott székhelyén a két pártot, ezért nem tudták azokat ellenőrizni. A két párt jelezte, hogy időben értesítették a számvevőszéket a székhelyváltozásról, ezt azonban a pártok szerint az ÁSZ - amelyet egy volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László irányít - nem vette tudomásul.

A hatályos törvények értelmében a választáson egy százalékot elért pártok állami támogatásban részesülnek, erre a célra mintegy 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre, melynek felosztási arányáról itt lehet bővebben olvasni.

A Népszavának szombaton a Párbeszéd pártigazgatója, Kocsis-Cake Olivio elmondta, legutóbb októberben kapták meg a 23 millió forintos, időarányos (negyedéves) állami támogatásukat, körülbelül ugyanekkora összegnek kellett volna érkeznie most is. Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője arról beszélt a lapnak, hogy a párt legutóbb októberben kapott állami támogatást, a pártalapítvány pedig decemberben. Az idei első negyedévben is hasonló összegekre (pártnak 12 millió forint, pártalapítványnak 21 millió forint) számítottak, ám attól tartanak, nem fogják ezt megkapni.

Ha a pénzek valóban nem érkeznek meg, akkor a Párbeszédnél nem tudják fizetni a munkatársakat, és a támogatás nélkül kell nekiállniuk a májusi európai parlamenti választás kampányának. A Momentumnál hasonló a helyzet, ők megpróbálnak adománygyűjtéssel készülni az EP-választásra, bár ekkora összeget még sosem kértek - árulták el a lapnak.

Kocsis-Cake Olivio a Népszavának a következőket mondta:

Jogászokkal vizsgáljuk az ügyet, de az ÁSZ-nak nagyjából saját jogértelmezése van, nem lepődnék meg, ha nem tudnánk semmit csinálni.

A Népszava úgy értesült, hogy a Jobbiknak az ÁSZ újabb százmilliós büntetés lehetőségét lengette be (mint ismert, a tavaszi országgyűlési választásnak úgy futott neki a párt, hogy az ÁSZ 662 millió forintra büntette őket tiltott kampánytámogatás miatt).

ÁSZ: nem úgy van az

Az ÁSZ szombat délben az MTI-n keresztül közleményt adott ki, amelyben egyrészt finoman, de megfenyegettek mindenkit, hogy az általuk ellenőrzött pártoknak küldött "jelentéstervezetek, valamint az abban lévő számvevőszéki megállapítások nem nyilvánosak, kizárólag a számvevőszék jogosult nyilvánosságra hozni őket. A dokumentumban szereplő megállapítások és egyéb információk nyilvánossá tétele jogosulatlan adatkezelésnek számít."

Másrészt a számvevőszék szerint a Párbeszéd és a Momentum "nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy nem ismerik az általuk felvett kampánypénzek felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos jogállami kereteket, törvényi előírásokat, eljárási szabályokat."

Viszont az elismerték, hogy tényleg felfüggesztették a két párt támogatását.

"A számvevőszék a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztéséről szóló tájékoztatást, valamint az ellenőrzésükről szóló jelentéstervezetet észrevételezésre már korábban megküldte a pártok közhiteles nyilvántartásban szereplő székhelyére. Az ÁSZ a két párt beérkezett észrevételeinek értékelése után a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket a lehető leghamarabb nyilvánosságra hoz a honlapján" - olvasható az MTI-nek küldött közleményben.

Az egy százalékot el nem ért pártokat nem cseszegeti az ÁSZ

A K-Monitor korrupcióellenes szervezet a napokban kérdezett rá a számvevőszéknél, hogy mi lesz azokkal a pártokkal, akik ugyan elindultak a tavaszi választáson, de nem lépték meg az egyszázalékos küszöböt.

A K-Monitor szerint "a Kincstár a 23 listát állító pártnak 5,6 milliárd forint támogatást folyósított a közösből. 16 párt nem érte el az 1%-ot, közülük 13-an pedig nem is fizették vissza a mindösszesen 2,15 milliárd forintos kampánytámogatást. Ennél azonban többet nyúltak le a csalók, hiszen további adatigényléseink nyomán az is kiderült, hogy 231 millióval tartoznak a szintén döntően kamupártokhoz tartozó egyéni jelöltek is."

Az ÁSZ a feltett kérdésükre azt válaszolta, hogy egy 2013-as törvénymódosítás miatt az 1 százalékot el nem ért pártok esetében nekik csak úgy van jogosítványuk ezeket vizsgálni, ha más pártok (jelölőszervezetek, vagy jelöltek) erről bejelentést tesznek. Ennek határideje 2018 július 8. volt, és eddig a határidőig ők nem kaptak ilyen bejelentést.

Az ÁSZ ezzel mintegy 2,15 milliárd forintnyi pénzt hagy elúszni, ezt a pénzt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) kellene adók formájában behajtani az érintettektől a következő években a 444 cikke szerint.