Hirtelen megtalálta az ÁSZ a Momentumot és a Párbeszédet, megkapják az állami támogatást

2019. január 15. 13:12 2019. jan. 15. 13:12

Az Állami Számvevőszék hirtelen megváltoztatta eddigi elhatározását, és a Párbeszéd pártnál feloldották az állami támogatás felfüggesztését. Sajtóhírek szerint a Momentum Mozgalomnál is feloldják az eddigi felfüggesztést, bár erről a párt még nem kapott hivatalos értesítést. A két párt ellenőrzése azonban tovább folyik.

Az Index cikke szerint megváltoztatta korábbi döntését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), és feloldja az állami támogatás felfüggesztését a Párbeszéd pártnál és a Momentum Mozgalomnál. A Párbeszéd már meg is kapta az erről szóló értesítést, a Momentum még nem.

Az ÁSZ a lapnak is megerősítette az új döntést: "a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom – a korábbiakkal ellentétben – most már biztosítják az elérhetőségüket és a részükre megküldött hivatalos iratok átvételét a közhiteles nyilvántartásban bejegyzett székhelyükön.

Ebből kifolyólag a költségvetési támogatásuk - az elérhetőség törvényben előírt biztosításának megsértése miatt - 2018. október 4-én kezdeményezett felfüggesztése a továbbiakban nem indokolt."

Az ÁSZ a lappal még azt is közölte, hogy az új döntésről hivatalosan is értesítik a Magyar Államkincstárt is, vagyis amíg a hivatalos értesítés nincs, addig nem kezdődik el a felfüggesztett állami támogatás folyósítása. Ugyanakkor a két párt ellenőrzése tovább folytatódik.

Már tavaly év végén belengette a büntetést a számvevőszék

Mint ismert, tavaly decemberben derült ki, hogy októberben jelezte az ÁSZ a két párt felé, hogy nem találja azokat a bejelentett székhelyükön, így nem is tudja náluk elkezdeni a tavaszi országgyűlési választás kampánypénzek ellenőrzését. Enélkül viszont kénytelen lesz az állami költségvetési támogatásukat felfüggeszteni (minden, az országgyűlési választáson egy százalékot elérő párt jogosult állami támogatásra a vonatkozó törvények értelmében).

A Momentum és a Párbeszéd már akkor jelezte, hogy ők rendben bejelentették az ÁSZ felé a székhelyváltozásukat még az ősszel, és hiába próbálták elküldeni az ÁSZ-nak a kért dokumentumokat, a számvevőszék nem fogadta azokat.

A mostani hétvégén kiderült, az ÁSZ felfüggesztette az idei időarányos (első negyedévi) állami támogatását a két pártnak - amely a májusi európai parlamenti választás előtt nem jött jól nekik.

Erről bővebben itt írtunk:

Felfüggesztette az ÁSZ a Párbeszéd és a Momentum támogatását

Nem kapta meg sem a Párbeszéd, sem a Momentum a nekik járó állami támogatást időarányos részét. Az Állami Számvevőszék szerint korábban nem tudták ellenőrizni a két párt kampányköltségeit, mert nem voltak a megadott címükön - a pártok szerint a változásról időben szóltak.

Az ellenzéki pártok szerint az ÁSZ feltűnően csak az ellenzékiekre "utazik", köszönhetően annak, hogy a szervezetet egy volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László vezeti. Az ÁSZ kikérte magának, hogy nem tekintik függetlennek, az MTI-n közreadott hosszas jeremiádjuk szerint a számvevőszék "a jogállamiság egyik legfontosabb garanciális intézménye, amely ellenőrzése során nem mérlegel pártpolitikai szempontokat, így a számvevőszék jó hírnevét sértő pártpolitikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait kerülik meg."

Az ÁSZ szerint számukra "nem léteznek ellenzéki vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak, amelyek gazdálkodását a törvényi előírások szerint ellenőriznie kell. Hozzátették: minden pártot azonos törvényi előírások alapján és eljárási szabályok szerint ellenőriznek."

Egy korábbi közleményében az ÁSZ a pártoknak küldött határozatok nyilvánosságra hozatala miatt is kesergett, szerintük azok csak a pártokra és rájuk tartoznak, és aki ezen kívül nyilvánosságra hozza ezeket a megállapításokat, az jogosulatlan adatkezelést követ el.

A kamupártokat nem bolygatta az ÁSZ

Szintén pár napja derült ki, hogy az ÁSZ az egy százalékot el nem ért pártokat (melyek többsége úgymond kamupártként csak a választási indulásért kapott költségvetési támogatásra hajtott) nem ellenőrizte, mert hogy nekik erre csak úgy van jogosultságuk, hogy az ellenőrzésre valamely másik párttól, vagy jelölttől jön felkérés. Ilyen viszont a tavaly július eleji határidőig nem történt meg, így most a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon a sor, hogy a hiányzó és eddig vissza nem fizetett 2,15 milliárd forintot valahogy behajtsa.