Óriási volt a tolongás az ECK-keretre

2019. január 16. 10:33 2019. jan. 16. 10:33

Az Erősödő Civil Közösségek 2019-es kiírására 144 pályázat érkezett be a határidőig, a mintegy százmilliós keretösszegre két és félszeres volt az igény.

Az Emberség Erejével Alapítvány honlapján közölte: a 103 millió forintos keretre közel 260 millió forintos forrásigényt adtak be a támogatást kérők. A program második, 2019-es ciklusában 64 pályázat támogatása mellett döntött a bírálóbizottság.

„A támogatott pályázatok közül 36 Baranya, 13 Tolna, és 11 Somogy megyében valósul meg, 4 pedig több megyét átfogó, régiós projekt a Dél-Dunántúlon. A támogatást kapó pályázók között 50 bejegyzett civil szervezet és 14 informális közösség van. 24 pályázat az Indító, 40 az Erősítő kategóriában valósul meg. Az előző ciklus támogatottjai közül 26 közösségi tevékenység vesz részt az idei ECK programban. A támogatási szerződések megkötése a következő hetekben történik, a projektek a vállalt megvalósítási időszak kezdetével, legkorábban február elsejétől részesülnek a támogatásban” - áll a alapítvány közleményében.

Arról, hogy pontosan kik és mennyi pénzt nyertek a civil pályázaton, itt lehet olvasni.