A Hír TV szerint Pécsett „a Fidesz ellenében” indulnak a jelöltek

2019. január 16. 12:42 2019. jan. 16. 12:42

Tudják, az a kormánypárt, amelyik lassan az egyetlen politikai formáció lesz, amelyiknek nincs polgármester-jelöltje a városban. Fantom protokoll.

Vicces című cikk jelent meg kedden este a Hír TV honlapján Pécsről.

Maga az anyag amúgy teljesen rendben van, korrektül összeszedte, hogy eddig kik jelentették be indulásukat Pécsett polgármester-jelöltként az ősszel esedékes választásokon. Szólt azoknak a politikai erőknek a vezetőiről is, akik még nem döntötték el, hogy kit indítanak vagy támogatnak.

A polgármesteri székért eddig Péterfy Attila (MSZP, DK, Momentum), Kővári jnos (ÖPE), Pap András (ex-MDF), Vicze Csilla pedig még gondolkodik az LMP ajánlatán.

Az egyetlen, amit nem értettünk, az írás címe: „Többen is indulnak a Fidesz ellenében Pécsen”.

Egyrészt meggyőződésünk, hogy a polgármesteri címet nem egy másik párt „ellenében” kell elhódítani, hanem a választók szimpátiáját elnyerve a szavazófülkékben megszerezni a többséget. Főleg, ha akkora tolongás van, ami Pécsen kezd körvonalazódni.

Ám ha elfogadjuk, hogy ma minden városban minden címet a „Fidesz ellenében” kell megszerezni, akkor még mindig ott a logikai bukfenc, hogy a kormánypártnak még csak jelöltje sincs, ergo nincs ki „ellen” indulni.

Nyilván ha egy tévé annyiszor megfordul a damaszkuszi úton, ahányszor egy grillcsirke karrierje alkonyán, bekövetkezhet némi szédülés. Az is nyilvánvaló, hogy ha a Hír TV még ezer évig csinálja ezt, akkor sem csinál akkora bayerzsoltot, mint a fogalom maga egy emberöltő alatt, csak mégis, fura ilyet olvasni.