Még nem késő az influenza elleni védőoltást beadni

2019. január 18. 10:55 2019. jan. 18. 10:55

Magyarországon még csak most indult be az influenzajárvány, ám még most sem késő a védőoltást beadni egy egyetemi docens szerint - bár vannak feltételek, amiknek meg kell felelni. Horvátországban már heten haltak bele a járványba.

Az influenzajárvány kezdete után is lehet védőoltást kérni saját rizikóra, de csak akkor érdemes, ha két hétig megoldható a közösség kerülése - közölte a Semmelweis Egyetem Családorvos Tanszékének docense a közmédiában.

Torzsa Péter azt mondta, a fertőzés elkerüléséért fontos a D-vitamin pótlása, a gyakori kézmosás, valamint sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni.

Fertőzés esetén otthoni pihenés javasolt, ha viszont nem javulnak a tünetek, érdemes orvoshoz fordulni - tette hozzá.

Az influenza tünetei közé tartozik a magas láz, a végtagfájdalom, a fejfájás, valamint a kicsit később jelentkező légúti tünetek. Szövődménye lehet tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmást roham, valamint a vesére is rámehet - tudatta.

Kiemelte, aki védőoltás mellett mégis elkapja a betegséget, az könnyebben jut túl rajta, és a szövődmények kialakulására is kevesebb esély van.

Egy baranyai óvodában is felütötte a fejét az influenza

Beindult az influenzajárvány, de egyelőre a dél-dunántúli régióban még nem estek ágynak tömegek. Ugyanakkor egy baranyai óvodában többen is megbetegedtek influenzaszerű betegséggel, a vizsgálatok még folynak. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint január 7-13. között "az országban 19 300 fő, az előző hetinél 75,6 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Horvátországban már heten haltak bele az influenzajárványba

Horvátországban december óta csaknem kilencezer influenzás beteget regisztráltak, és már hét halálos áldozata van a járványnak - közölte Vladimir Drazenovic, a Nemzeti Influenza Referencia Központ vezetője pénteken a horvát közszolgálati televízióban (HRT).

Kiemelte ugyanakkor, hogy a megbetegedések száma valószínűleg négyszerese a regisztráltnak.

"Amennyiben figyelembe vesszük a növekedés ütemét és a bizonyított esetek számát, valamint azt, hogy jelenleg tetőzik az influenzajárvány, amely még 8 hétig is eltarthat magas intenzitással, elmondható, hogy ilyen számokkal az elmúlt tíz évben nem találkoztunk Horvátországban" - hangsúlyozta a szakember.

Hozzátette: ebben az évben a megbetegedések többségéért az influenza A vírus a felelős, amely 30 százalékkal veszélyesebb a tavalyi vírustípusnál. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a jelenleg fertőző vírus már három éve nem volt jelen Horvátországban, ezért a lakosság elveszítette ellenálló képességét vele szemben - húzta alá.

Mint mondta, az A vírus egyformán veszélyes mindenkire, a fiataloknál és a korábban egészséges embereknél is komoly szövődményeket okozhat.

Az influenza tünetei közé tartozik a magas láz, a végtagfájdalom, a fejfájás, valamint a kicsit később jelentkező légúti tünetek. Szövődménye lehet tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmás roham, valamint vesekárosodás.

Drazenovic szerint azonban, aki védőoltás mellett mégis elkapja a betegséget, az könnyebben jut túl rajta, és a szövődmények kialakulására is kevesebb esély van.

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) a 2018/2019-es influenzaszezonra 350 ezer oltóanyagot rendelt, amely három hét alatt elfogyott, így decemberben már nem lehetett hozzájutni a vakcinához.

A tavalyi szezonban összesen 64 ezer 813 influenzás beteget regisztráltak az országban, a legtöbbet Zágráb városában, és 35-en haltak bele a betegség valamelyik szövődményébe.