A megszűnéstől féltik a gimnáziumot Siklóson

2019. február 4. 14:32 2019. feb. 4. 14:32

10 év alatt több mint felére csökkent a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium gyereklétszáma helyi ellenzéki képviselők szerint, akik úgy látják, hogy az önkormányzati választás után akár meg is szűnhet az intézmény.

A Siklósi Hírek cikke szerint ifjabb Szalai Ottó független és Zádori Tivadar szocialista képviselő úgy látja, félő, hogy a helyi Táncsics Mihály Gimnáziumot a megszűnés veszélye fenyegeti.

A cikkben arról számoltak be, hogy a gimnázium élére hiába pályázott két fideszes jelölt, az Emberi erőforrások Minisztériuma semelyiküket sem támogatta, és új pályázatot írt ki. A siklósi testület, a szülők és a munkaközösségek egyként a helyi, siklósi jelöltet támogatta, aki 20 éve tanár az iskolában, ám ezt nem vette figyelembe a minisztérium. (A másik jelölt a pécsi önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának fideszes elnöke - Bognár László -, aki 2012-13 közt igazgatta az intézményt. És aki nem mellesleg részt vett azon az 50-es éveket idéző sajtótájékoztatón, amikor a pécsi Fidesz izomból nekiment az Emberség Erejével Alapítványnak, mert hogy Soros.)

A képviselők azonban attól tartanak, hogy az önkormányzati választás után megszűnhet az intézmény, hiszen a helyiek véleményét is semmibe vette a kormányzat, ráadásul a gyermeklétszám is 10 év alatt 476 főről 211 főre csökkent. Úgy vélik, olyan képviselő-testületre van szükség, amelyik képes megvédeni a gimnáziumot.

A Pécsi STOP megkereste a két képviselőt, hogy milyen jelei vannak annak, hogy esetleg bezárhatják az intézményt, és mit tud tenni ilyen esetben egy önkormányzat.

Ifjabb Szalai Ottó szerint a gyermeklétszám csökkenése nagyobb, mint amennyit a természetes fogyás eredményezne, ráadásul egyre kevesebb helyi jár az intézménybe. A változást az igazgatói posztra pályázó mindkét jelölt is észlelte, mert pályázatukban mindketten radikális változást említettek a létszámcsökkenés ellen.

A független képviselő szerint míg 10 éve 5 osztály indult egy évfolyamon, addig mostanra jó, ha kettőt össze lehet szedni. Azon kérdésünkre, hogy a képviselő-testület mit tud tenni egy esetleges bezáratás ellen, ifjabb Szalai Ottó úgy felelt, hogy az önkormányzat - mivel már nem fenntartó - nehezebben tud beleszólni, de egységes kiállással sok mindent el lehet érni.

Zádori Tivadar szocialista képviselő kérdésünkre a 2010 óta a Klebelsberg Intézményfenntartó által betervezett, majd a siklósi szülők kiállásán megbukott iskolabezárásokat emlegette, mint sikeres tiltakozásokat a kormányzati verdikt ellen. Hozzátette, mikor a siklósi kórház belgyógyászati osztályát bezárták, és a helyieknek Mohácsra kellett volna járniuk kórházba, akkor aláírásgyűjtéssel azt sikerült elérniük, hogy inkább Pécsre mehessenek, mert a megyeszékhelyre jobb a közlekedés.

Zádori szerint bár helyben mindenki a helyi jelöltet támogatta gimnáziumigazgatói posztra, mégsem őrá esett a választás, ő ebből úgy látja, hogy politikai döntés születik a siklósi gimnázium kapcsán, de az esetleges megszüntetéssel megvárják az önkormányzati választást. Ez ellen pedig az önkormányzat részéről egységes fellépéssel és a lakossággal együtt lehet a leghatékonyabban tiltakozni.