Pécsi gimnazista oldja meg a sofőrhiányt?

2019. február 8. 12:22 2019. feb. 8. 12:22

A Pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja készített egy alkalmazást és rá egy vállalkozást, ami megoldhatja a helyenként már krónikus hazai buszsofőrhiányt. A kezdeményezés épp egy hete indult, és máris komoly érdeklődés mutatkozik iránta.

Egy vállalkozás bemutatása mindig vékony mezsgye a „húdeklasszötlet” és a „bújtatottreklám” határán. Most mégis úgy döntöttünk, hogy néhány bekezdést szentelünk ennek a pécsi ötletnek.

Adott egy 19 éves pécsi diák, a Leőwey tanulója, aki csinált egy netes platformot és rá egy vállalkozást. Azon kívül, hogy pécsi, hogy egy diák fejéből pattant ki azért döntöttünk a projekt rövid bemutatása mellett, mert egy valódi, meglátásunk szerint egyre súlyosabb probléma megoldására lehet jó módszer.

Komjáti Dávidtól megtudtuk: az ötlet, ami csak úgy, egyik pillanatról a másikra ugrott be neki, az volt, hogy csinálni szeretne egy portált, aminek a célja specifikusan egy adott munkaerőhiány csökkentése. Valamit, ami még sehol a világon nincs.

- Ebből a kósza gondolatból született meg a „Sofőr egy útra” - mondta a pécsi gimnazista. - A netes platformot teljesen egyedül csináltam meg a grafikai részétől a kódolásig. Ehhez persze szükség volt néhány információra a szakmával kapcsolatban, ezeket vegyes reakciók közepette, de meg is kaptam a buszsofőröktől. A tervezés után elkezdtem a projektet, néhány hét alatt a suli mellett le is kódoltam mindent. Ez után jött egy tesztelés, ami nem volt túl egyszerű, de sok problémát ki tudtunk küszöbölni.

A a kezdeményezés egy netes oldal lett, ami arra hivatott, hogy a sofőrhiányt csökkentse. A portálra sofőrök és buszos cégek tudnak regisztrálni. A buszos cégek feltölthetnek utakat, amelyekre a sofőrök jelentkezhetnek, közülük tudják különböző paraméterek alapján kiválasztani a megfelelő embert. Az oldalon jelvény-rendszer is működik. Ennek segítségével a sofőrök és a buszos cégek is jelvényt kapnak különböző célok elérése esetén, ezzel a portál egyfajta játékot is elindított.

Kérdésünkre, hogy mekkora az érdeklődés a projekt iránt Dávid elmondta: február elsején indult a portál, és máris több, mint 50 sofőr regisztrált, a szám folyamatosan növekszik. Elárulta azt is, hogy a buszos cégekhez egyelőre nem nagyon sikerült eljutnia, így ezen még dolgoznia kell.

A pécsi diák szerint manapság bármi, ami úgy kezdődik, hogy közösségi, az működni tud, hiszen együtt minden sokkal egyszerűbb. Igaz, Magyarországon ez még nem túl elterjedt, de, mint mondta, épp itt az ideje, hogy az emberek megismerjék a közösség erejét.

Távlati céljai szerepel az is, hogy a portál külföldön is elterjedjen, illetve az, hogy a kamionsofőrök is kapjanak egy ilyet, hiszen a sofőrhiány manapság az egyik legnagyobb gazdasági probléma.