Elmagyarázta a Biokom, miért kell már a rendszám a parkoláshoz

2019. február 11. 15:24 2019. feb. 11. 15:24

Több jelzés is eljutott lapunkhoz, hogy gondot okoz az új, érintőképernyős pécsi parkolóórák használata, bónuszként pedig a rendszám bepötyögése is bonyolítja a folyamatot. A Biokom most elárulta, miért is van szükség erre.

Januártól új parkolóórák állnak a régiek helyében Pécsett, melyek már németül és angolul is értenek, plusz az érmés fizetés mellett PayPasses bankkártyával is boldogulnak - írtuk korábban. Az órák cseréjét az önkormányzati lap szerint 300 millió forintból ügyezték, az új rendszerre a régi berendezések elavíttosodása miatt volt szükség.

Az új órákért cserébe azonban 2018 nyarától már többet kell fizetniük a parkolásért a pécsieknek, idén januártól pedig a III-as zóna beleolvadt a II-esbe. Ez utóbbi változás azoknak ért fel egy gyomrossal, akik a III-as zóna területén deponálják a kocsit, nekik ugyanis a kétszeresére drágult az éves bérlet.

Az új parkolóórák január 23-a óta működnek, tapasztalatunk szerint azonban használatuk néha kihívás elé állítja a parkolni akarókat. E sorok írója például egy nyugdíjas párnak segített a megyei kórház tőszomszédságában parkolást indítani, miután percek óta tanácstalanul álltak az óra előtt.

Még múlt csütörtökön kérdéseket tettünk fel a Biokomnak ez ügyben. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy kapott-e a cég visszajelzéseket az új parkolóórák tekintetében a nehézkes használatról, miért kell a rendszámot is megadni, valamint ha már a büntetési tételeket fel sikerült tüntetni az órákon, azt az apróságot miért nem, hogy nem adnak vissza.

Kérdéseink egy részére a választ a Pécsi Újság és a Bama hasábjain láttuk viszont pénteken, illetve szombaton, de hiszünk a véletlenekben, biztos náluk is pont velünk egyszerre csaptak a homlokukra, kitalálva, hogy kerekítenek egy cikket a parkolásból.

Hétfőn azonban végre hozzánk is begördültek a válaszok. Ezek szerint

  • a parkolóórákon naponta közel 5000 sikeres jegyvásárlás történik, míg a cég ügyfélszolgálatán az új órák üzembe helyezése után sem haladta meg a bejelentések száma a százat,
  • jelenleg napi egy-két tucat probléma bejelentéséről tud a Biokom, ezek nagy része arra vezethető vissza, hogy az új órákkal még ismerkednek az emberek, kezelésükben segítségre szorulnak,
  • de majd hozzászoknak (az emberek az automatákhoz),
  • pörög a bankkártyás parkolás.
  • Arra a kérdésünkre, hogy miért nem tüntetik fel az automatákon, hogy nem ad vissza, azt a választ kaptuk, hogy

    a fizetési folyamat során érkezik az üzenet erről, plusz az új rendszer indulása előtt már kommunikálták ezt a sajtóban.

    A rendszámmal azért kell szöszölni a Biokom szerint, hogy az ügyfelek egy esetleges pótdíj-reklamáció során jogszerűen tudják igazolni, hogy úgy parkoltak, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.