425,5 millióból újítják fel a Puskin téri volt kollégiumot a családsegítőnek

2019. február 12. 12:32 2019. feb. 12. 12:32

425,5 millió forintból újítanák fel a Puskin téri volt kollégium északi részét, hogy odaköltözhessen a családsegítő kertvárosi, Hársfa és Megye utcai része. A felújítás 2020 utolsó napjával érhet véget, ha nem jön közbe semmi.

A februári pécsi önkormányzati közgyűlés egyik előterjesztése szerint megvan már a TOP-os, tehát uniós pénz a Puskin téri volt kollégiumépület egyik felének felújítására.

Mint ahogy a Pécsi STOP már tavaly szeptemberben beszámolt róla, a volt kollégiumépület északi felébe a családsegítő szolgálat kertvárosi részét költöztetnék be, mivel az anikó utcai épület szűkös is és az állapota sem a legjobb. Akkor az is kiderült, hogy a déli felébe majd egyszer szociális bérlakásokat alakítana ki az önkormányzat.

(A volt kollégium a 2010-es évek elejétől jó 800 millió forintos áron szerepelt a város eladó ingatlanainak sorában, később egymilliárdra is felsrófolták az árát, ám így sem kellett senkinek. Kivéve a fémtolvajoknak, akik előszeretettel látogatták az intézményt, még úgy is, hogy a gyárvárosi rendőrőrs száz méteren belől található.)

A februári közgyűlésre szóló előterjesztés szerint a volt kollégium északi részébe a kertvárosi Anikó utcából költözne át az Esztergár Lajos Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ központi egysége, mely 63 főt jelent. Melléjük költözne be a családsegítő Hársfa utcai egysége, valamint a Megye utcai kirendeltség is, így összesen 98, szakmai feladatvégző-irányító és adminisztrációs feladatokat ellátó dolgozók kerülnének be a Puskin téri épületbe, az Anikó, Hársfa és a Megye utcai telephelyeket pedig bezárná az önkormányzat.

Azonban mindezek előtt még fel kell újítani kívülről és belülről (villamoshálózat-csere, nyílászárócsere, új vizesblokkok, külső szigetelés, tetőmunkák, stb.) a volt kollégiumépületet, erre nyert decemberben 425,5 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást a városvezetés, amihez még önerőt sem kell hozzátenni.

"A projekt megvalósítása 23 hónap, a fizikai befejezés tervezett időpontja 2020.12.31." - áll az előterjesztésben, amely szerint a munkálatok előkészítését és lebonyolítását a Pécsi Városfejlesztési Zrt. végzi majd.

Az az előterjesztésből ugyanakkor nem derült ki, hogy a városvezetés mihez kezdene a leromlott állapotú anikó utcai központ épületével, valamint a Hársfa és Megye utcai telephelyekkel.