Beleszállt Mellár és a Párbeszéd Palkovics Lászlóba

2019. február 19. 14:37 2019. feb. 19. 14:37

A Párbeszéd költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert kétségbe vonja, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter jogosan vett fel éveken keresztül havi 800 ezer forintos fizetést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatóintézetétől.

Az ügyben Mellár Tamás képviselő tartott kedden sajtótájékoztatót, aki azt mondta, nem lehet tudni, hogy Palkovics László mit tett ezért a fizetésért, de nagyon valószínű, hogy nem végezte el azt a kutatómunkát és publikációs tevékenységet, amiért ezt a pénzt kapta.

A publikációk hiányát a napokban tárta fel a Magyar Narancs. Mint írták. A cikk szerint Palkovics 2014 óta úgy kapott pénzt, jelesül havi 800 ezer forintot az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetétől, hogy egy publikációja sem volt, holott a szerződése szerint évente kettőt virítania kellett volna.

Mellár Tamás az MTA tervezett szétveréséről, leszalámizásáról - amit a közpénzből működő Magyar Távirati Iroda ártatlanul csak átalakításnak nevezett - azt mondta, hogy éppen folyamatban van az akadémia "elfoglalása, bezúzása", a kormányzat olyan akciókat indított el, amilyeneket legutoljára az ötvenes években lehetett megfigyelni. A kabinet megkérdőjelezi a tudományos kutatásokat és durván próbálja korlátozni és megszüntetni az MTA függetlenségét és autonómiáját - jelentette ki.

Az átalakítás lehetséges okát fejtegetve Mellár Tamás azt mondta, hogy az MTA intézeti vagyona pontosan nem ismert, de legalább 500 milliárd forintra rúg. A legújabb elképzelés szerint az intézeteket egy alapítványba szeretnék átvinni, majd később több lépcsőben "kiprivatizálni" - mondta. Rámutatott: a következő uniós ciklusban egyre több forrás nyílik meg a tudományos kutatás számára és a kormány - mondta - ezt nyilván egy olyan intézményhálózat számára szeretné megszerezni, amelyikre nagyobb rálátása van.