Májusban lezárják a Keleti pályaudvart - a pécsi vonalat is érintheti a változás

2019. február 23. 19:02 2019. feb. 23. 19:02

Május 13. és 26. között a MÁV lezárja a Keleti pályaudvart, emiatt az oda tartó és onnan induló vonatokat is máshová terelik. Hogy ez a pécsi vonalra milyen kihatással lesz, azt egyelőre a MÁV sem tudja, mivel a pécsi vonalon a március végén záruló teljes vágányzár utáni menetrend sincs még meg.

Pénteken jelentette be a MÁV, hogy május 13-tól 26-ig tartó munkálatok idején valamennyi, a Keleti pályaudvart érintő elővárosi és távolsági vonat menetrendjében lesznek változások, a vonatokat a Keletiből más állomásokra irányítják át, más állomásokat érintő módosítások is várhatóak - írta az MTI.

A MÁV szerint olyan karbantartásokat hajtanak végre a pályaudvar területén, amelyeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet végrehajtani. "A beavatkozások által javulni fog a szolgáltatási színvonal, valamint a vonatok pontossága" - idézte a vasúttársaságot az MTI.

A Keleti ideiglenes bezárása a pécsi vonatokra is kihatással lehet, mivel a vonalon március 31-ig tart a teljes vágányzár Százhalombatta és Kelenföld között.

A Pécsi STOP ezért megkereste a MÁV-ot, hogy mi várható, mely másik állomásra érkeznek be, illetve melyikről indulnak el a pécsi vonatok a kéthetes állomáslezárás miatt.

A társaság válasza szerint még nincsenek pontos adatok, mivel "a forgalomszervezéssel, menetrenddel kapcsolatban még tartanak az egyeztetések az érintett szervezetek között."

A MÁV leszögezte, a módosításokról "a vasúttársaság idejében tájékoztatni fogja utasait a MÁV-csoport honlapján, a MÁVINFORM híreiben, a MÁV és a MÁVINFORM közösségi oldalain, az állomási és fedélzeti hangos bemondókon, továbbá a MÁV-START hirdetményei útján és természetesen a sajtón keresztül is, hogy fel tudjanak készülni az átmeneti változásokra."

A pécsi vonalon tavaly februárban indított teljes vágányzár kapcsán a következőt közölték:

"A pécsi vonalon a teljes vágányzár március 31-ig tart. Az április 1-től érvénybe lépő menetrendről szintén időben tájékoztatást adunk.

Kelenföld–Százhalombatta-Pusztaszabolcs vonalszakasz felújítása 2017-ben kezdődött. Jelenleg Kelenföld és Százhalombatta között teljes vágányzár mellett zajlanak a munkálatok, de március végétől újra közlekednek a vonatok ezen a szakaszon is.

A NIF Zrt. által irányított teljes beruházás 2020-ban fejeződik be, aminek köszönhetően megújul a vasúti pálya, így 120-160 km/h óra lesz a maximális pályasebesség, megbízhatóbb lesz a vonatközlekedés és javul a pontosság. Ezen kívül az állomásokon és megállóhelyeken új peronok, aluljárók és P+R parkolók is létesülnek, valamint átépül a teljes felsővezeték-rendszer is"

- áll a vasúttársaság Pécsi STOP-nak küldött válaszában.