Újabb autópályaígéret Pécset illetően: jön az M9-es?

2019. február 28. 10:28 2019. feb. 28. 10:28

Egy friss javaslatcsomag szerint a baranyai megyeszékhelyet is érintheti az M9-es autópálya, melyből egyelőre csak két kis szekció van készen. Közeleg a választás.

Még tavaly novemberben írtunk arról az Mfor nyomán, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón arról beszélt, az M9-es autópálya megépítése is tervben van, mivel része egy versenyképességi csomagnak. A lap úgy vélekedett, vélhetően kiemelt státuszt kap majd a beruházás, amivel jócskán le lehet rövidíteni az engedélyezési és egyéb eljárásokat. Hogy a tervezett autópálya Pécset is érintené, arról ekkor nem volt szó.

Most a Nemzeti Versenyképességi Tanács tájékoztatója szerint az sem kizárt, hogy Pécset is érintené.

"A javaslat célja a továbbra is jelentős munkaerő-tartalékokkal és gazdaságfejlesztési kapacitással rendelkező Dél-Dunántúl nyugati határral való közúti közlekedési kapcsolatainak javítása. Az M9-es autópálya dunántúli nyomvonala (Kőszeg–Szombathely–Körmend–Zalaegerszeg–Nagykanizsa– Kaposvár–Pécs–Szekszárd) a régió nagyobb városainak biztosítaná a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódást. A korábbi M9-nyomvonaltervek Pécset nem érintették. Ugyanakkor Pécs, mint másfélszázezer lakosú, széles felsőoktatási spektrummal rendelkező megyeszékhely bekötése az egész térség vonzerejét megnövelné, valamint hozzájárulna a régió humántőke-állományának fejlesztéséhez és helyben tartásához."

- áll a dokumentumban.

Az M9-es autópályából egyelőre csak két szakasz van készen: az egyik egy mintegy 20 kilométeres szakasz, amely Szekszárdnál indul a 6-os főúttól, és autóútként (ez lesz a majdani autópálya jobb oldala) ér át a Duna fölött (Szent László híd) az alföldi oldalon az 51-es főúthoz. Egy másik szakasz a Kaposvárt elkerülő 610-es út, ez is a majdani M9-es út része.