Beköszöntött a meteorológiai tavasz. Veterán újságírók ilyenkor az eget kémlelik, bele-beleszagolnak az olykor még csípős levegőbe, és ezekből próbálják megjósolni, milyennek ígérkezik a helyhatósági választások kampánya.

Régen persze minden könnyebb volt, mert mire az első hóvirágok lerúgták magukról a dunyhát, már olyannyira fennhangon kampányoltak a különböző rendű és rangú pártok meg a polgármesterjelöltjeik, hogy istenuccse.

Ám ez a választás valahogy furán indul: úgy tódult be a langy, medvehagymaillatú levegő Pécs napsütötte városába, hogy a mindenhol mindent de nagyon durván letaroló kormánypárt jelöltjének se híre, se hamva. Márpedig ez nagyon furcsa, a jelenséget a régi öregek és a szaksajtó tavasztaszajtó polgármester-szakajtó márciusként szokták volt emlegetni.

Ahogyan erről az ismert székelyudvarhelyi dakota rigmus is megemlékezik:

„Kikericses zöld erdő,

medvehagymás dödölle,

atomhasadt pitymallatot

tipor az orosz medve.

Ha jelöltedet a tavaszi napfénytől

ugyancsak félted

annak kobakjára a nyári nap

kígyót-békát éget”

Ha hirtelen választások kerekednének, az egyszeri Fidesz-szavazó jobb híján kénytelen lenne a már meglévő jelöltek legfideszesebbjére, Kővári Jánosra szavazni, aki ma ugyancsak civil, de pontosan tudjuk, nem volt ez mindig így.

Az egyszeri tollforgató meg csak vár és kémleli a tavaszi eget, hátha feltűnik rajta valaki egy narancsszínű hátirakétával.