Orbán rondán becsicskult

2019. március 4. 08:09 2019. márc. 4. 08:09

Mire állítólagos európai szövetségeseinél kisült a csicskalángos, Orbánnak már valahogy nem volt kedve megkóstolni. Persze, miközben kifelé még mindig úgy ugrál, mint a cirkuszi bolha, befelé erőlködve próbálja fenntartani a népvezér álarcát, mindezt a te pénzeden, mi máson.

Eddig kilenc párt támogatta a Fidesz kizárását az uniós családból, a Néppártból. Nyilván zokon vették kissé, hogy egy uniós tagországban magyar és uniós adófizetők pénzén az Uniót, ezen belül is egy olyan politikust, Jean-Claude Junckert aláz a Fidesz, aki a nagy pártcsalád tagja, ráadásul éppen az Európai Bizottság elnöke.

Ismerve Orbán nagyvonalú politizálását, európai értékrendjét és képességét arra, hogy felülemelkedjen az őt ért kritikákon, még az sem biztos, hogy a sokmilliárdos plakátkampány, amire alapvetően mi hívtuk meg őt, nem ebben az egyetlen mozdulatban találja meg bosszúszomjas kis gyökereit:

Orbán csicskalángost kapott Junckertől | 24.hu

Megjelent a videó is a magyar miniszterelnök lediktátorozásáról.

Ám most egy sokkal méretesebb csicskalángos sül a magyar miniszterelnöknek, akkora, amit már ő sem tudna jóízűen elfogyasztani.

Ezért Juncker lekerül a plakátokról.

Hogy ettől te jobban jársz-e? Hogy a megmarad milliárdokat inkább a rozsdává-pozdorjává omló egészségügyre költi Orbán? Nem. Csak kicseréli a néppárti politikust az európai szocialisták elnökjelöltjére.

Maradnak a plakátháborúból a haverok ölébe csorgó milliárdok, marad a magyar hülyének nézése, és az erőlködés, hogy egész Európát annak nézze a sunyin vigyorgó miniszterelnökünk, miközben kicsit odamondogat, de ha nagy a baj, alázatosan hajlong. Miközben magában röhög a csóró lerabolt ország verejtéktől iszamos kincseivel a markában.

Könnyen megteheti. Aki gondolkodik, már rég az átfirkált plakátokon röhög, a másik szeme meg sír az erre költött milliárdokat látva. Aki meg addig jutott az egyed- és jellemfejlődésben, hogy Soros=migráns, migráns=baj, és ettől a bajtól csak Orbán ment meg, annak meg úgyis teljesen mindegy lesz, hogy melyik tökismeretlen európai politikustól kell félnie. Félni fog, mert neki azt mondja Orbán.

Azt pedig, hogy március 15-éig és utána pontosan melyik európai politikustól kell félni, azt Orbán Viktor jobban tudja, már el is döntötte, és végig is viszi az akaratát. Miközben valóban európai politikusok valóban európai országokban szánakozva sóhajtanak fel.