Bánki bevallotta: nincs pénz az összes alapvető élelmiszer adócsökkentésére

2019. március 6. 15:55 2019. márc. 6. 15:55

De majd jövőre további pár alapvető élelmiszer áfája csökkenhet.

Az Mfor.hu cikke szerint a Parlament gazdasági bizottságában már a 2020-as költségvetésről elmélkednek, ennek része volt újabb alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése is - derül ki egy dokumentumból.

A lap szerint Z. Kárpáti Dániel jobbikos képviselő jegyzett egy olyan törvénymódosítást, amely általános adócsökkentést tenne lehetővé az alapvető élelmiszerek körében (többek közt a gabonafélékre - így a kenyérre - is kiterjesztenék a csökkentést). A képviselő a dokumentum szerint (amely egy februári ülést ismertet) a bizottságnak kifejtette, hogy hiába 3 százalék alatt volt az infláció mértéke az utóbbi időkben, az élelmiszereknél ennél nagyobb emelkedést mért és tapasztalt a Központi Statisztikai Hivatal. A tendencia pedig most is folyik, bár az is igaz, hogy az infláció is emelkedik.

"Márpedig az alapvető élelmiszerek jóval nagyobb részt tesznek ki a kevésbé tehetősek, nyugdíjasok fogyasztásában, mint a jobb anyagi helyzetben lévők kosarában, ezért a társadalmi igazságosság szempontjából is fontos lenne, hogy csökkenjen e termékkör fogyasztási adója" - olvasható a cikkben.

Ezt azonban a bizottság fideszes résztvevői, élükön Bánki Erik baranyai országgyűlési képviselővel elutasították.

A lap szerint Bánki azzal érvelt, hogy az elvvel egyet lehet érteni, ám az általános adócsökkentés 140-150 milliárd forintos kiesést jelentene, ennyi pedig nincs a 2019-es büdzsében.

"De most készül a 2020-as költségvetés tervezete, s abban végig fogjuk gondolni mi magunk is és remélem a kormány is, hogy milyen további alapvető élelmiszer áfáját lehet csökkenteni"

- közölte a fideszes politikus az Mfor.hu cikke szerint.

Az elmúlt években többek közt a tej, a tojás és a baromfi áfája csökkent 5 százalékra.