Szeptemberig meghosszabbították a fokozott ellenőrzést Baranyában

2019. március 7. 08:39 2019. márc. 7. 08:39

Megyénkben 2015 októbere óta fokozott ellenőrzés van érvényben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint

"az országos rendőrfőkapitány 2019. március 7-én 00.00 órától 2019. szeptember 6-án 24.00 óráig Baranya megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye közigazgatási területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében."

Baranyában 2015 októbere óta folyamatosan fokozott ellenőrzés van érvényben, ezt anno rövid időre a menekültválság miatt vezették be, ám azóta mindig meghosszabbították a közben egy hónapról fél évre nyúló időszakokat, amelyek így egymást érik - írtuk korábbi cikkünkben.

A Magyar Helsinki Bizottság január elején jelezte egy közleményben, hogy a fokozott ellenőrzés elrendelése visszaélés a joggal, mivel nincs elfogadható indok mögé rendelve.

"A Helsinki Bizottság összefoglalója szerint általános esetekben a rendőr sem igazoltathat kénye-kedve szerint, meg kell adnia az állampolgárnak az igazoltatás célját.

Ám a fokozott ellenőrzés ezt kerüli ki, ilyenkor ugyanis a rendőrnek nem kell indokolnia az igazoltatás szükségszerűségét, valamint "épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet" is átkutathatnak mindenféle indok nélkül is akár" - írtuk a Helsinki Bizottság összesítése nyomán korábban.

A szervezet szerint a kiterjesztett rendőri jogok akár visszaélésekre is alkalmat adhatnak ("a válogatás nélküli ellenőrzés nem hatékony, visszaélésszerű jogalkalmazásra ad lehetőséget és sértheti magyar állampolgárok tömegének a jogait").