Tiltott adatszerzés: leköszönő dolgozókra szállt rá a rendőrség

2019. március 7. 11:50 2019. márc. 7. 11:50

A Pécsi STOP úgy tudja: a katasztrófavédelem alá betagozott pécsi vízügyi hatóságnak azokat a (volt) munkatársait látogatták meg szerdán a rendőrök, akik a változó törvényi háttér miatt hagyták ott a munkahelyüket. Utóbbiak nincsenek kevesen: információink szerint január óta a 15 emberből 10 mondott fel vagy készült távozni.

Ha lassan is, de oszlik a köd a szerdai pécsi tiltott adatszerzési ügyben.

Amint azt tegnap megírtuk: információnk szerint március 6-án több rendőr is kiszállt Pécsen egy hatósághoz. Lapunk több kérdéssel fordult a Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, de csak annyi választ kaptunk, hogy

„tiltott adatszerzés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság, amelynek részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb felvilágosítást egyelőre nem közölnek”.

Később kiderült, hogy a rendőrök nagy valószínűséggel a Katasztrófavédelem alá nemrég betagozott vízügyi hatóságnál, illetve annak volt és jelenlegi dolgozóinál járhattak.

A Pécsi STOP úgy tudja: a rendőrök azokat részeltetik éppen nyomozati cselekményekben, akik január vége óta távoztak a hatóságtól.

Információink szerint a vízügyi hatóság dolgozói január végén kaptak tájékoztatást arról, hogy a törvényi háttér változása értelmében a jövőben, ha vállalják, gyakorlatilag a fegyveres testületekre vonatkozó szabályozás mellett kell dolgozniuk. Ez egybecseng azzal, hogy a hatóság a katasztrófavédelem alá került, és egyebek mellett együtt jár azzal, hogy a munkatársak telefonját bármikor lehallgathatják, de a munkaszervezés is változik.

Amennyire mi tudjuk, február 15-ig kellett erre reagálni. Márpedig tudomásunk szerint 15 dolgozóból 10 úgy reagált, hogy bejelentette távozását a cégtől.

A Pécsi STOP információi szerint a rendőrök ebből a 10 emberből kerestek fel tegnap nyolcat, akik különböző területeken dolgoztak. Volt, akit még a vízügyi hatóság Szentlőrinci úti telephelyén, ahol éppen a pénteki búcsúbulit szervezték, de olyanról is hallottunk, akit már az új munkahelyén találtak meg. Ismereteink szerint a hatóság emberei házkutatási paranccsal céges és otthoni elektronikus eszközöket is lefoglaltak.