Forgalomlassító demonstráció is lesz Pécsen a március 14-ei sztrájk alatt

2019. március 8. 15:22 2019. márc. 8. 15:22

Forgalomlassító demonstrációval készülnek a pécsi civilek és ellenzéki pártok a március 14-ei közszolgálati dolgozói sztrájkra. A rendőri felvezetéssel kísért menet a Cserkút-tetői buszmegállótól indul és a Szántó Kovács János utcai kormányablaknál ér véget a tervek szerint.

Március 14-én lép sztrájkba a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), válaszul arra, hogy a fideszes kétharmad alaposan megváltoztatta a rájuk vonatkozó törvényt.

A központi (állami) hivatalokban dolgozók jelentős részének ugyanis megnőtt a munkaideje, de öt szabadnapjukat elvették és a munkaidejükbe az ebédszünet már nem számít bele. Kafetériájuk sincs, és a napi 12 órás munkaidőt is úgy rendelhetik el nekik, hogy azért nem jár a túlórapénz.

Bár néminemű béremelést kaptak a központi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők, ez 11 év óta az első bérfejlesztésük volt (ráadásul a munkaidő-növekménnyel nem is arányos, vagyis több órát kell dolgozniuk ugyanazon bérért, ami fajlagos jövedelemcsökkenést jelent).

Az MKKSZ ezért hirdetett sztrájkot március 14-re, amihez kétórás szolidaritási munkabeszüntetéssel csatlakozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (a gyerekek felügyeletét ugyanakkor el fogják látni) is.

Pécsen azonban még ezen kívül is várható megmozdulás: egy forgalomlassító demonstráció, mely 14-én 9 órakor indulna a 6-os főút Cserkút-tetői buszmegállótól, a cél pedig a Szántó Kovács János utcai kormányablak lesz.

Az eseményt a Facebook-oldala szerint helyi civilek és ellenzéki pártok (MSZP, Jobbik, DK, Párbeszéd, LMP, Momentum), valamint szakszervezetek szervezik. A forgalomlassító demonstrációt rendőri felvezetéssel tartják meg (gyülekezés 8:30-tól a kezdőpontnál), a kormányablaknál pedig csatlakozni lehet majd a sztrájkoló köztisztviselőkhöz.