Exkluzív videó: gyerekek jogai is sérültek az elgáncsolt sztrájk miatt

2019. március 14. 12:19 2019. márc. 14. 12:19

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja a Pécsi STOP élő videójában beszélt arról, hogy gáncsolta el az intézményfenntartó a minisztériumra hivatkozva a csütörtöki szolidaritási pedagógussztrájkot 14 perccel az esemény kezdete előtt. Nagy szerint aljas eszközt vetettek be, gyerekek jogai is sérültek, a szakszervezet bírósághoz fordul.

Nagy Erzsébet a Pécsi STOP videójában elmondta: a döbbenetes eseménysor a tankerületi központok alá tartozó intézményeket érintették, a szakképzési centrumokból nem kaptak ilyen jelzést, ott rendben lefolytatták a szolidaritási sztrájkot.

A szakszervezeti vezető elmondta: az iskolába tartva bement egy boltba, hogy harapnivalót vegyen a sztrájkolóknak, amikor egy szintén sztrájkot szervező kollégája hívta. Mégpedig azzal a döbbenetes hírrel, hogy az intézmény igazgatója közöle vele: nem lesz sztrájk.

Ez fél nyolckor történt, ekkor a PDSZ elnökének erről semmilyen információja nem volt. Nagy felhívta a pécsi tankerület vezetőjét, aki megerősítette, hogy emailt kaptak, amelyben az áll: a sztrájkot leállította a szaktárca, mert az jogsértő.

(A levél itt olvasható.)

A levélben példaként említik a pécsi tankerületi megállapodást a még elégséges szolgáltatásról, ehhez képest még a lefújt sztrájkot megelőző napon is pozitív példaként emlegették a pécsi paktumot, amit az elsők között kötöttek meg.

Nagy leszögezte, hogy szóbeli tájékoztatásra nem lép, ezután, a sztrájk kezdete előtt 14 perccel kapta meg a PDSZ az ominózus levelet. Tartalmát illetően Nagy Erzsébet szerint a legfurcsább az, hogy az EMMI egy államtitkárára hivatkozva gáncsolták el a szolidaritási megmozdulást, pedig a minisztérium nem is volt résztvevő fél ebben az ügyben.

- Lehet erről vitatkozni, csak nem tíz perccel a sztrájk előtt, nem olyan emberekkel, akik úgy gáncsolták el a sztrájkot, hogy arra semmilyen joguk nem volt, és nem úgy, hogy ezt a szolidaritási sztrájkot már nem lehet megismételni – mondta a PDSZ pécsi ügyvivője.

14 perce volt a PDSZ-nek a döntésre. A szakszervezet úgy határozott, hogy nem teszik ki az egyéneket a mindenkit külön érintő fenyegetettségnek, és azt az ajánlást adták ki, hogy ne vegyenek részt a sztrájkban az érintettek. Maga a szakszervezet viszont bírósághoz fordul.

- Meg fogjuk mutatni, hogy ma Magyarországon ilyen rosszhiszemű, aljas eszközökkel munkavállalói érdekérvényesítést, szolidaritási megmozdulást nem lehet megakadályozni - hangsúlyozta Nagy.

Hátrány ért számos gyermeket is. Az érintett intézmények időben értesítették a szülőket a sztrájkról, ami a gyakorlatban az első két óra elmaradását jelentette. A szülők, akik tudtak gondoskodni gyermekük felügyeletéről, nem küldték, illetve az érintett intézményekbe járó középiskolások nem mentek be ezekre az órákra. Amiket viszont a tanárok az előzetes értesítéssel ellentétben mégis megtartottak.

- Akik ilyen helyzetbe hozták az érintetteket, azok a gyerekek tanuláshoz való jogát is megsértették – emelte ki a szakszervezeti vezető.

A lépés mindenképpen bizonytalanságot szül a pedagógusok és általában a közügyek iránt érdeklődők körében, hiszen azt üzeni, hogy a hatalom akár az utolsó pillanatban is beleléphet egy sztrájkba. Ugyanakkor Nagy Erzsébet szerint nagyon kínos az EMMI és a Klebelsberg központ számára is, mert a visszajelzések szerint már most óriási felháborodást szült, és csak növelni fogja a későbbi sztrájkhajlandóságot.

Nagy Erzsébet kérdésünkre elmondta: szerinte demokratikus országban ilyen nem történhetne meg.

A köztisztviselői sztrájkot egyébként felfüggesztették - írja a 444.hu az MKKSZ csütörtök délelőtti, Kossuth téri sajtótájékoztatója nyomán a Kossuth téren. Azt mondták, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott tárgyalásaik alapján a minisztérium komolyan vette a követeléseiket, ezért most felfüggesztik a sztrájkot, de továbbra is sztrájkkészültségben maradnak.

Később kiderült, a lap munkatársa félreértette a dolgot. Az MKKSZ a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével közösen a szociális ágazatban dolgozóknak is sztrájkot szervezett, ezt függesztették fel az utolsó pillanatban azután, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott tárgyalásaik alapján úgy érezték, a minisztérium komolyan veszi követeléseiket.