Meghalt Baló György

2019. március 18. 17:00 2019. márc. 18. 17:00

Hosszú betegség után életének 72. évében hétfőn reggel meghalt Baló György televíziós újságíró.

Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró - közölte a család az MTI-vel.

Azt írták, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek - tették hozzá.

Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon.

A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt; 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be.

Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003 között A hét főszerkesztője volt.

2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be.

Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

Baló György idén január 8-án jelentette be az RTL Klubon futó Magyarul Balóval című műsorában, hogy határozatlan időre visszavonul a képernyőről.

(Címlapi kép: részlet az RTL Klub videójából)