Komlón teljesen összezárt az ellenzék

2019. március 19. 11:46 2019. márc. 19. 11:46

Lokálpatrióta szövetség száll szembe a Fidesz jelöltjével Komlón. A Komló Összeköt Egyesület minden ellenzéki párt támogatását bírja, kedden mutatták be jelöltjeiket.

A Hotel Béke Sziget emeleti termében tartott sajtótájékoztatót a Komló Összeköt nevű szövetség. Az eseményen Szakács László, az MSZP elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket. A komlói politikus elmondta: a Komló Összeköt Egyesület az LMP, az Új Kezdet, az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, a Tisztelet Komlónak és a Vállalkozók Klubja támogatásával jött létre.

Az MSZP baranyai elnöke szerint Komló jóval a lehetőségei alatt teljesít, ebből a spirálból pedig csak egy új városvezetés tudja kirántani. Mint mondta: Ferenczy Tamás a komlóiak jelöltje. Ha minden körzetben egy indul egy ellen, akkor az ellenzéki jelölteknek komoly esélyük lesz – így Szakács.

Ferenczy Tamás arról beszélt, hogy egymástól függetlenül kereste meg az elmúlt hónapokban több társadalmi szervezet, hogy vállalja a polgármesteri jelöltséget. Cserébe azt kérte, először egymással üljenek le, és ha volt vélt, vagy valós nézeteltérésük, először azt tisztázzák. Mint mondta: ezek a megbeszélések gyorsan lezajlottak.

A későbbi egyeztetések során kiderült, hogy a résztvevőket összeköti a lokálpatriotizmus, a bányász hagyományok. Ferenczy hangsúlyozta: nem próbálnak meg senkit érzelmi alapon félrevezetni azzal, hogy Komlót újra mélyművelésű bányák virágoztatják fel. Ám ez nem jelenti azt, hogy a hagyományokra ne építenének a jövőben.

- Összeköt bennünket a kis- és középvállalkozók feladata – mondta a polgármesterjelölt. - Összeköt a szociális érzékenység és az a megállapítás, hogy a város megítélése kicsit szürke. A legtöbb baranyai város Pécs árnyékában létezik, de a többinek sikerült valamilyen kitörési pontot találni, ez a cél Komlón is.

Hohn Krisztina, az Új Kezdet alelnöke, országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy nagy volt az egyetértés a polgármester- és a képviselőjelöltek személyét illetően. Ferenczy Tamásról elmondta: hiteles, becsületes, tisztességes ember, aki a békét, a megegyezést keresi, ahogy azt az egyesület nevei sugallja.

Szakács László elmondta: a város lakossága tovább csökkent, ezért az eddigi 10 helyett csak 8 körzet lesz az őszi önkormányzati választáson.

Az esemény végén nyilatkozatot írtak alá a Komló Összeköt Egyesület jelöltjei arról, hogy közösen dolgoznak Komló hírnevének öregbítéséért, azért, hogy a város újra élhető legyen és olyan legyen a megbecsültsége, amilyet megérdemel.

Újságírói kérdésre Ferenczy elmondta: az első lépések egyike a városmarketing gyökeres megváltoztatása lesz. Kezdeni kell valamit az ideiglenes csonka családokkal is. Azokról beszél, ahol az édesapa szombattól vasárnap délig van otthon, majd indul Ausztriába dolgozni. A polgármesterjelölt szerint egy városvezetésnek igenis van tennivalója az ilyen családokkal.