Közúti vitából lett fegyveresen elkövetett garázdaság Pécsen

2019. március 21. 10:16 2019. márc. 21. 10:16

A pécsi rendőrök egy órán belül elfogták azt a gépkocsivezetőt, aki összeveszett egy másik autóssal, majd fegyvert szegezett rá.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 2019. március 19-én 16 óra 19 perckor bejelentés érkezett arról, hogy Pécsett, a Bercsényi utcában összeveszett két gépkocsivezető, majd egyikük fegyvert fogott a másikra, és végül elhajtott autójával.

"A sértett a rendőröknek elmondta, hogy egy közekedési nézeteltérés miatt keveredett szóváltásba egy másik járművezetővel, aki a vita során egy fegyvert, vagy annak utánzatát szegezett rá, majd visszaült autójába, és elhagyta a helyszínt. A rendőrök egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves helyi férfit, majd kihallgatták gyanúsítottként. A férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták a fegyvert, amelyet szakértő bevonásával vizsgálnak.

A gyanúsított ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság."